Magyarország
Ismét „unokázós” csalókat fogtak
A vádlottak húszmillió forintot csaltak ki egy idős asszonytól, a budapesti rendőrök összehangolt akcióval elfogták az egyik, 74 éves elkövetőt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton. A telefonáló csaló rendőrnek adta ki magát, és egy bajba került rokonra hivatkozva kért pénzt.
A közleményben ismertetik: a XIII. kerületi rendőrök július 28. óta nyomoztak az akkor még ismeretlen férfi ellen, aki elfogásáig három másik idős nyugdíjastól is megszerezte megtakarított pénzét, családi ékszereit. A bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható J. Lászlót a nyomozók két hét alatt azonosították. A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozatokat J. László jelenleg még ismeretlen társa hívta fel vezetékes telefonjukon, és az idősek megtévesztésére minden esetben ugyanazt a sémát alkalmazta: a férfi a beszélgetés során rendőrnek adta ki magát, majd azt állította, hogy egyik családtagjuk súlyos balesetet okozott, és azért, hogy ne kerüljön börtönbe, óvadékot kell fizetniük. Az álrendőr a beszélgetés közben kifaggatta az időseket családtagjaikról, így sokszor maguk a sértettek árultak el olyan információkat, amelyet a csalók a beszélgetés során felhasználtak, hogy még hitelesebbé tegyék a kitalált történetet.
Az áldozatok meggyőzése érdekében volt, hogy a hívó átadta a telefont mellette lévő társának, aki a sértettektől megszerzett információkat felhasználva eljátszotta a bajba került rokont. Így a stressztől és a jól koreografált történettől az idősekben fel sem merült a gyanú, hogy egy megszervezett csalás áldozatai lettek – írta a rendőrség. A telefonáló, miután meggyőzte a sértetteket, társát, J. Lászlót az idősek lakcímére vagy egy megbeszélt találkozási helyre irányította, ahol a férfi a pénzt és az ékszereket átvette. A BRFK unokázós nyomozócsoportja a zseblopási alosztály nyomozóival közösen kedden fogta el J. Lászlót Budapesten a II. kerületben, azután, hogy átvette a húszmillió forint értékű valutát és ékszereket. Előállítását követően négy rendbeli csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vették. A bíróság pénteken elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét, még ismeretlen társai ellen jelenleg is nyomoz a rendőrség. A közlemény kitér arra, hogy a nyomozók hiánytalanul visszaadták a szintén 76 éves megkárosított nőnek a közel 20 millió forint értékű valutát és ékszereket.
(MTI)
Az akcióról készült videót itt tekinthetik meg:
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!