Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Két évet is kaphat a Vadhajtások munkatársa, mert levette egy újságíró szemüvegét

Létrehozva:

Hont Andrást le is köpték a gyűlölet elleni tüntetésen.

A Vadhajtások közölte, hogy munkatársa, Bede Zsolt  ellen hivatalból eljárás indult, mert inzultálta a HVG újságíróját a Fidesz januári „antirasszista” tüntetésén.

Bede akár 2 év börtönt is kaphat, mert levette Hont Andrásról a szemüvegét. A lap szerint Bedét hivatalból jelentették fel, egyszer már ki is hallgatták, majd ismét beidézték, de már gyanúsítottként.

A HVG azt írta, a januári tüntetésen kollégájukat Bede Zsolt inzultálta, lökdöste, azt kiabálta neki:

Takarodj innen!

Hont Andrásnak többször levették a szemüvegét, elmondása szerint kétszer Bede tette ezt; néhányan megpróbálták ököllel arcon ütni, illetve volt, aki le is köpte. Mindeközben a színpad mögötti kivetítőn az a mondat volt olvasható:

Állítsuk meg a gyűlöletet.

Legnépszerűbb cikkeink