Nagyvilág
Megnő a munkaidő home office-ban
A Microsoft elemzéséből, melynek kertén belül több mint ötven alkalmazottjuk munkavégzési szokásait vizsgálták a járvány alatt, többek közt az derült ki, hogy bár távmunkában többek dolgoznak, és több a megbeszélés, de végre nem olyan indokolatlanul hosszúak – írja a Computerworld.
A kutatás megerősítette, hogy az otthon és a munkahely közt egyre inkább elmosódtak a határok, a dolgozók még ebéd közben is munkájukkal voltak elfoglalva, és jóval később tették le azt, mind mikor bejártak az irodába.
A tanácskozások száma tíz százalékkal nőtt, ami annak tudható be, hogy a távmunka szorosabb együttműködést kíván a kollégáktól. Ugyanakkor ezek a megbeszélések lényegesen rövidebbek és célratörőbbek voltak, mint a személyes találkozások esetben. Mindez magától alakult így, nem pedig felsőbb utasításra. A távmunka alatt a főnökök is aktívabban részt vettek a kommunikációban.
Az home office a hétvégékbe is belenyúlt, a munkatársak alapvetően többet dolgoztak, mint akkor, amikor bejártak az irodába.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!