Nagyvilág
Papíron csökkent a cseh betegek száma
Csehországban felülvizsgálták a koronavírus-járvány statisztikai adatait, aminek következtében egyharmaddal csökkent a betegek, és jelentősen megugrott a gyógyultak száma – közölte a cseh egészségügyi minisztérium hétfőn a honlapján.
Az egészségügyi miniszter által a múlt héten elrendelt felülvizsgálat eredménye alapján Csehországban hétfőn 3525 beteget tartottak nyilván, ami 1775-tel, tehát egyharmaddal kevesebb, mint a korábbi kimutatásokban szereplő adat. A kórházakban 149 beteget ápolnak, akik közül 15-nek az állapota súlyos. A meggyógyultak száma 11 428, majdnem 1800-zal több mint a korábbi statisztikában. A járványban hétfő reggelig 371 ember halt meg.
Adam Vojtech miniszter szerint a járványadatok felülvizsgálatára azért van szükség, hogy pontosítani tudják a regionális és helyi tisztiorvosi szolgálatok adatait. Az egészségügy és a tisztiorvosi szolgálat is nagy nyomás alatt dolgozik, az adatok több úton jutnak el a központba, ezért időnként „rendet kell tenni a kimutatásokban” – mondta Vojtech a közszolgálati hírtelevízióban.
Csehországban jelenleg több mint tíz helyi fertőzésgóc van, és az utóbbi két hétben a korábbiaknák magasabb volt a napi fertőzések száma is, amiért az érintett helyeken, illetve régiókban szigorították az óvintézkedéseket.
A cseh kormány hétfőn tárgyalja meg az úgynevezett szemaforrendszer bevezetését, amely a járvány súlyossága alapján négy kategóriába (piros, sárga, zöld, kék) sorolná a településeket és a régiókat. Pirossal olyan régiókat fognak jelölni, ahol sok fertőzés van, és a helyzet súlyos, míg a kék szín vírusmentes területet jelent majd.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!