Nagyvilág
A Nobel-díjakat átadják, csak nem buliznak utána
A koronavírus-járvány miatt 1956 óta először nem rendezik meg Stockholmban a Nobel-díjak átadását követő bankettet, de a díjátadót előreláthatólag megtartják – közölte a Nobel Alapítvány kedden.
Az alapítvány arra készül, hogy december 10-én megtartja a Nobel-díjak átadását Oslóban és Stockholmban is olyan új formában, amely összhangban van a közösségi távolságtartásra vonatkozó korlátozásokkal, és számol azzal, hogy esetleg néhány vagy akár az összes díjazott nem lehet ott személyesen az eseményen – írták. Emlékeztettek arra, hogy korábban, olyan esetekben, amikor egy-egy díjazott nem tudott részt venni az átadón, külképviseleteik segítségét kérték. Ez idén is előfordulhat.
A Nobel-díjak kihirdetésének időpontja – október 5. és 12. között – változatlan marad. A Nobel-hét eseményeinek – köztük a díjazottak előadásainak és a hagyományos koncertnek – pedig a koronavírus-helyzetnek megfelelő formátumokat keresnek – tették hozzá.
Mint a Dagens Nyheter svéd napilap rámutatott, a december 10-i stockholmi banketten hagyományosan mintegy 1300 ember vesz részt.
„Két probléma is van. Ilyen sok embert nem lehet egymás mellé leültetni. És az is bizonytalan, hogy érkezhetnek-e akkor Svédországba emberek” – mondta Lars Heikensten, a Nobel Alapítvány elnöke a napilapnak.
Legutóbb 1956-ban mondták le a bankettet a Magyarország elleni szovjet invázió elleni tiltakozásul, és elmaradt 1907-ben, 1924-ben is – közölte az alapítvány szóvivője.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!