Magyarország
Üresen álló paplakokat újít fel a kormány
És próbál meg közösségi élettel megtölteni olyan kis falvakban, ahol nincs állandó papság.
Nagyobb szükség van ma a falvakban az egyházakra, mint korábban, a kormány ezért is támogatja a Magyar falu program keretében a történelmi egyházak közösségi szintű fejlesztéseit – mondta Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Dörben, írja az MTI. Gyopáros elmondta, idén ötmilliárdos keretösszeggel hirdették meg a pályázatot és várhatóan két hét múlva döntenek a nyertesekről.
Hozzátette, hogy Győr-Moson-Sopron megyében a tavalyi kiírásnak köszönhetően 42 közösségi teret és 13 egyházi temetőt újítottak fel hétszázmillió forintból.
Olyan kistelepülések fejlesztése a cél, ahol a megfogyatkozó papság és lelkészség miatt nem lakik egyházi személy, de van pap- vagy lelkészlak, így azokat az épületeket közösségi élettel lehet megtölteni.
Épületfelújításra 15 millió forintig, az épületek eszközállományának fejlesztésére 5 millió forintig, világi közösségszervező egy évig történő foglalkoztatására pedig 2,3 millió forintig nyújthattak be támogatási igényt. Utóbbi foglalkoztatottal azt a célt szeretnék elérni, hogy közösségszervezőként tehermentesíteni tudják a sokszor négy vagy akár hat települést is ellátó egyházi személyeket – mondta a kormánybiztos.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!