Magyarország
Újabb fakivágásokat terveznek – ezúttal a Hajógyári-szigeten
A Pest Megyei Kormányhivatal honlapján szúrta ki a Népszava azt a környezeti hatásvizsgálathoz készített dokumentációt, amely szerint egy árvízvédelmi rendszert terveznek építeni.
Csakhogy, ehhez a 15,3 hektár ligeterdő csaknem ötödét kell kipusztítani.
Ez körülbelül 950-1000 darab 30 centiméternél nagyobb átmérőjű fa kivágását jelenti,
és még ezzel sincs letudva a probléma, mivel a részben állami, részben önkormányzati tulajdonban lévő Óbudai-sziget védelméért cserébe akár 9 centiméteres vízszintemelkedéssel kell számolni a Duna óbudai mellékágában a meder vízszállító képességének változása miatt. Ez azt jelenti, hogy árvíz esetén a Megyeri híd pillérénél úgynevezett állékonysági problémák léphetnek fel.
Miként a lap írja, már három éve határoztak a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia megépítéséről, ami a sziget déli részén készülne el, de csak most vált aktuálissá, amikor tavaly az árvízvédelmi rendszer kiépítéséről döntöttek. 628 millió forintot biztosított a kabinet a beruházás előkészítésére, a tervezéssel a nyíregyházi Viziterv Environ Kft-t bízta meg a Országos Vízügyi Főigazgatóság, melynek feladat a projekt előkészítése.
A Hajógyári-sziget fejlesztése régóta terítéken van, de az említett dokumentumból az is kiderül, hogy most már nemzetgazdasági és várospolitikai érdek is. A Népszava azt valószínűsíti, hogy ennek oka, hogy
a kajak-kenu akadémia megvalósítása jól jöhet egy olimpia megrendezéséhez.
A gáthoz szükséges területeket az önkormányzat valószínűleg térítésmentesen fogja átengedni az államnak – derítette ki a lap a dokumentációból.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!