Archív cikkek
Gyermekpornográfiával és nemi erőszakkal is meggyanúsították a macsetés gyilkost
A BRFK befejezte a Harmat utcai gyilkosság nyomozását. A rendőrség közléséből nem derül ki, miért vagdalta össze a szomszéd nőt a gyanúsított.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte a múlt év decemberi kőbányai Harmat utcai gyilkosság nyomozását, a 22 éves férfit az emberölés mellett gyermekpornográfiával és 13 éves féltestvére megerőszakolásával is vádolják – jelentette be Gál Sándor rendőr alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Ismertetése szerint K. Dániel december 30-án késő délután csöngetett be a vele egy lépcsőházban élő 42 éves nőhöz, majd egyik gyermeke előtt macsetével (bozótvágó késsel) bántalmazta, összeszurkálta. Az asszony a kórházban belehalt sérüléseibe.
A más erőszakos bűncselekmény és garázdaság miatt már ismert, próbaidőn lévő férfit 24 órán belül elfogták a rendőrök. Az igazságügyi elmeorvos szerint a férfi nem szenved kóros elmeállapotban, így büntethető.
A BRFK szerdán a nyomozati iratokat vádemelési előterjesztéssel megküldte a Fővárosi Főügyészségnek – közölte Gál Sándor rendőr alezredes. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!