Archív cikkek
Magyarok elleni uszításáért büntették meg Klaus Iohannis román államfőt
Klaus Iohannis államfő magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódott, és azt mondta, a szociáldemokraták oda akarják adni Erdélyt a magyaroknak.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács ötezer lejre bírságolta szerdán az államfőt, írja a Maszol.ro.
Klaus Iohannis román államfő három hete magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódott, és azzal vádolta meg a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy oda akarják adni Erdélyt a magyaroknak. „Vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök a megegyezésért cserébe?” – tette fel a kérdést Iohannis.
Iohannis ezzel a kijelentésével arra reagált, hogy a PSD által elnökölt képviselőházban nem vitatták meg a határidő lejárta előtt a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetet, amelyet így hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánítva kellett továbbküldeni a szenátusnak.
A diszkriminációellenes tanács elnöke, Asztalos Csaba a Maszolnak elmondta: azért volt diszkrimináló az államfő nyilatkozata, mert növelte a magyarokkal szembeni előítételeket a román társadalomban és a romániai magyar kisebbséget veszélyforrásként jelenítette meg.
Emellett azzal a gúnyolódó hangnemmel, ahogyan megszólalt magyarul a nyilatkoztban, lealacsonyította, másodrendűnek állította be a magyar nyelvet.
Az elnöki hivatal közölte: az államfő tudomásul vette a diszkriminációellenes határozatot, de politikai indíttatásúnak tartja azt, ezért meg fogja támadni a bíróságon.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!