Archív cikkek
Késsel fenyegettek egy kisfiút a hangszórójáért
Egy 15 és egy 14 éves fiú megvert és késeléssel fenyegetett egy kisfiút Győrött, hogy megszerezzék annak hatvanezer forintos hangszóróját.
A Győri Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indítványozta az idősebb támadó a letartóztatását – írja a 24. hu.
A kamaszok az egyik helyi buszmegállóban figyeltek fel a kisfiúra és az értékes hangfalra, majd ők is felszálltak a buszra és ugyanott szálltak le, ahol a gyermek. Innen tovább követték, majd egy óvatlan pillanatban megállították, és a 15 éves fiú a hangszóró átadást követelte tőle, miközben azzal fenyegette, hogy megveri és megszúrja őt. Egy bicskát is elővett, és marokra fogott, hogy mondandóját nyomatékosítsa.
A kisfiú ekkor megpróbált elmenekülni, de
az idősebb fiú utolérte és többször is megütötte ököllel,
majd nyakát a könyökhajlatába fogta. Közben kiesett a zsebéből a telefonja, amiért lehajolt, így a kisfiú újra el tudott futni, ám támadója ismét utolérte és kirúgta a kezéből a hangszórót. A bántalmazást egy ekkor odalépő felnőtt állította le, ám a kamasz fiú ekkor falkapta földről a kisfiú zsebéből kiesett értékes fülhallgatót és társával együtt elmenekült a helyszínről. Az ügyészség a támadó letartóztatását indítványozta.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!