Archív cikkek
Török hatalmi játszma a menekültek útnak eresztése
Törökország politikai, gazdasági és harci helyzete elérte azt a pontot, hogy lemondjon a menekültek feltartóztatásáról – véli a Pesti Hírlapnak nyilatkozó szakértő.
„Komoly a helyzet, olyannyira, hogy a török kormány is szállítja a menekülteket Európa felé” – mondta a Pesti Hírlapnak Dobrovits Mihály, a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítvány programigazgatója, arról, mennyire tekinthető politikai fenyegetésnek a török elnök pénteki bejelentése. Mióta Recep Tayyip Erdoğan hétvégén arról határozott, hogy nem tartja vissza többé a 3,5 millió menekültet, csak vasárnapig 18 ezer menekült hagyta el a határ török oldalát. Görögország határán az ENSZ szerint legalább 13 ezer ember torlódott fel, zömében a pazarkulei és kasztanieszi határátkelőknél, ahol már tömegoszlatásra is sor került.
A határok megnyitása mögött négy szempont húzódik meg a szakértő szerint: az ország gazdasága továbbra is gyengélkedik; a török társadalomban visszaesett a kormány támogatottsága a menekültek jelenléte miatt; gyors sikerek helyett megmerevedni látszik az oroszokkal is komoly összetűzéssel játó szíriai török katonai offenzíva; valamint az Európai Unióval való politikai játszma is kiújult.
Az elmúlt egy évben az EU 75 százalékkal csökkentette a Törökországnak folyósított kohéziós támogatásokat, ezzel ítélte el a szíriai török offenzíva megindítását. Törökország ezen felül jó ideje kevesellte azt a 6 milliárd eurót, amit az EU a menekültek feltartóztatására folyósított, tehát a menekültek elengedése lehet a válasz török részről az EU politikájára – véli Dobrovits. Jelentős körülmény a szakértő szerint, hogy a menekültválságot ügyének tekintő Orbánnal közölte Erdogan, hogy nem fogja feltartóztatni a menekülteket.
A törökök egyre nehezebben tolerálják a menekültek jelenlétét. Egyes tartományok városaiban a lakók 90 százaléka menekült. „Társadalmi zavart okoz, az állandó jelenlétük levitte a munkaerő árát is.”
Harcászati szempontból is csapdahelyzetbe hozta magát Törökország. A háború rendkívül költséges, és megtorpant az offenzíva. „Sajnos ez olyan lesz, mint a koronavírus: állandósuló probléma” – mondta Dobrovits.
2015-öt idézik Erdoğanék
A török kormány azon kívül, hogy útjára engedte pénteken az országban tartózkodó 3,5 millió menekültet, rendelkezésükre bocsátotta az állami vasút és buszhálózatot is, hogy Európa felé vegyék az irányt. Ezen kívül a török határőrség mindenkit továbbenged Görögország felé.
Mindez nagyban hasonlít a 2015-ös menekültválság magyar – majd a határ lezárása után a horvát és szlovén –, válságkezelésre, mikor a menekültek a tömegközlekedés igénybevételével jutottak el az osztrák határig. Emlékezetes a Keleti pályaudvar tranzitzónájának felszámolása, mikor BKV és Volán buszokkal egyenesen az osztrák határra szállította a magyar kormány a nyugatra tartó menekülteket. A menekültválság csúcspontján 400 ezer ember ment keresztül – legalább részleges állami segítséggel – Magyarországon Ausztria és Németország felé.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!