Kiemelt hírek

Országszerte módosul a közlekedés

Published

on

Jellemzően egy évben egyszer hajtanak végre jelentős módosításokat a közlekedési társaságok, amely a menetrend és a járatszámok mellett akár az útvonalakat is érinti. Ennek most jött el az ideje, így a vasúti közlekedés, valamint a távolsági buszok esetében is újdonságokra kell számítani – derült ki a MÁV-csoport legfrissebb közleményéből.

A menetrendváltás miatt nem lesz érdemes rutinból közlekedni már karácsony előtt sem, bár a MÁV tájékoztatása szerint a 2024/2025-ös vasúti menetrendben a megszokottnál kevesebb változtatást léptetnek életbe. Ez már csak azért is lényeges, mert így az utasok többsége a már korábban bevezetett indulási és érkezési időkkel számolhat. Alapvetően nem kell járatritkítástól tartani, az évek óta sokak által használt járatok megmaradnak, és a jelenleg működő vonalak szűkítését sem tervezik.

Felmerülhet a kérdés, hogy ennek fényében egyáltalán miért volt szükség bármilyen módosításra? Mint arról a vasúttársaság tájékoztatott, kényelmesebbé kívánták tenni az utasok számára a közlekedést, ebbe pedig az is beletartozik, hogy az átszállásokat gördülékenyebbé tegyék, így most erre helyezték a legnagyobb hangsúlyt.

A menetrend változik, de nem mindenhol

A MÁV a mellékvonalakra koncentrált az új menetrendek kialakításakor, hogy a csatlakozások esetében az utasok kényelmesen átszállhassanak, bár figyelmeztettek, hogy néhány perces különbségek akár főútvonalakon is előfordulhatnak. Különösen az iskolába és munkába indulók számára válhat kényelmesebbé a közlekedés, ugyanis a reggeli és délutáni járatokat igyekeztek összehangolni, és a számítások szerint a vonatok pontossága is javulhat az új menetrenddel.

A MÁV tájékoztatása szerint az alábbiak minősülnek kiemelt változásnak:

  • A Budapest – Hatvan – Miskolc és a Miskolc – Hidasnémeti vasútvonalon néhány perccel módosul számos vonat menetrendje a csatlakozások jobb biztosítása, valamint a Budapest és Kassa között közlekedő HERNÁD InterCityk pontosságának javítása céljából. Ez kihatással van a Füzesabony – Eger és a Vámosgyörk -Gyöngyös, valamint néhány további elágazó vonal indulási időire is.
  • A Budapest – Szolnok – Debrecen – Nyíregyháza – Záhony vonalon ugyancsak pár perccel előbbre vagy későbbre kerül több vonat indulási ideje a csatlakozások megfelelőbb biztosítása érdekében. Ezenkívül Nyíregyháza és Záhony között újabb InterCity-vonatpár is közlekedik napközben, kibővítve ezzel a beregi térség közvetlen budapesti kapcsolatát.
  • Három Bicske és Budapest-Kelenföld viszonylatú G10-es gyorsított vonat megáll Herceghalomban is a reggeli időszakban.
  • Az Ajkáról – Veszprémen át – a fővárosba fél 7-kor érkező sebesvonat eddig csak munkanapokon közlekedett, de mostantól naponta indul.

A MÁV-csoporthoz tartozó Volán-buszok menetrendje is módosul, így például Pest vármegyében új járatokat is indítanak a Pest környékén található települések irányába. Sok helyen mentesítő járatokat vezetnek be, különösen hétvégén, emellett sok kisebb vidéki viszonylaton biztosítják a központok elérését, naponta akár több alkalommal is. Ugyanakkor a HÉV-menetrendje nem változik: sem az indulási idők, sem a járatszámok esetében nem vezetnek be módosításokat.

Az új menetrendek a megszokott felületeken elérhetőek, például a MÁV applikációjában vagy a weboldalán, bővebb információkat pedig itt kaphatnak az utasok. Mindenkinek azt javasolják, hogy jegy-, illetve bérletváráslás előtt tájékozódjon a lehetőségekről a vonatok és a távolsági buszok esetében is. A változások december 15-én lépnek életbe, így már a karácsony környéki utazásokat is ennek fényében érdemes megtervezni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Bazsó Bálint/168.hu)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version