Magyarország

A 9 legjobb korcsolyapálya a Balatonnál

Published

on

Egy-egy korcsolyapálya megnyitása mindig hatalmas örömet okoz, hiszen a korcsolyázás a kicsik és a nagyok körében egyaránt népszerű sport. Télen rengetegen szeretnék kipróbálni, és erre idén a Balaton partján több helyszínen is lesz lehetőségük – számolt be róla a Világgazdaság.

Bár a korábbi években még előfordult, hogy a tavon sportolásra alkalmas jégréteg képződött, ám a klímaváltozás következtében egyre melegebb telek miatt már nincs lehetőség a tavon korcsolyázni. A tó vize már nem fagy be, és még ha ez meg is történik, a szakemberek minden esetben figyelmeztetnek, hogy a jégréteg vastagsága jellemzően nem elég vastag, így a fagyott tóra merészkedni tilos és életveszélyes.

Úgy tűnik, erre nincs is szükség, ugyanis a téli sport szerelmeseinek nem kell lemondaniuk sem a sportról, sem a balatoni táj látványáról, hiszen több műjégpálya is nyílik a tó partján 2024-ben.

Bár a Balaton a felmérések szerint elsősorban a nyárhoz kötődik, a nyaralások egyik helyszíne, ám szeretnék fellendíteni a téli turizmust is. Ehhez minden bizonnyal hozzájárulhat az is, hogy különleges hangulatú korcsolyapályák nyílnak több településen is.

Elsőként a déli part egyik legnépszerűbb városában, Balatonlellén nyitja meg a kapuit egy 1200 négyzetméteres műjégpálya, amelyet 2 hónapon át vehetnek igénybe a látogatók. Természetesen nemcsak a korcsolyapálya áll rendelkezésre, hanem egy fesztiválsátor is, ahova érdemes betérnie mindenkinek, aki megéhezik vagy megszomjazik. A szervezők a korcsolyázás mellett más programlehetőséget is kínálnak: táncelőadások és gyermekprogramok is szerepelnek a műsorban, így az egész család számára kellemes kikapcsolódást nyújt, ha ellátogatnak ide.

Azoknak sem kell aggódniuk, akik például az északi parton korcsolyáznának, hiszen már több település is bejelentette, hogy korcsolyapálya nyílik a parton. Egyelőre összesen kilenc településen lesz erre lehetőség, de előfordulhat, hogy további helyszíneket is megnyitnak. A sport szerelmeseinek érdemes lesz ellátogatniuk az északi parton Balatonalmádiba, Balatonfüredre, Szigligetre és Veszprémbe, illetve a parttól távolabb eső, de a Balaton térégéhez tartozó Nemesvámosra is, ugyanis ezeken a településeken is megnyílnak a korcsolyapályák. Aki maradna a déli parton, annak Balatonlellén kívül Siófokon, Zamárdiban és Balatonbogláron is lesz lehetősége hódolni a népszerű téli sportnak.

A Balaton utoljára 2017-ben fagyott be úgy, hogy alkalmas volt a korcsolyázásra, de azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a jég minősége a természetes vizek esetében nem minden esetben tökéletes. Arról egyelőre nincs hír, hogy idén mire lehet számítani, de az biztos, hogy a műjégpályák remek lehetőséget kínálnak arra, hogy bárki megtapasztalhassa – akár turistaként – a Balaton szépségeit télen is.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version