Nagyvilág

Zelenszkij és Trump telefonon egyeztettek

Published

on

November 5-én új elnököt választottak az Amerikai Egyesült Államokban, és Donald Trump 2025-ben visszatér az elnöki székbe. A választási eredmények kihirdetése után a világ vezetői felvették vele a kapcsolatot. Többek között az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is tárgyalt Trumppal, erről a közösségi oldalán számolt be – írta meg a Portfolio.

Szerdán délelőtt érkeztek az első hírek arról, hogy Donald Trump megszerezte az elektorok többségét, vagyis ő lett az Amerikai Egyesült Államok 47. elnöke. Már voltak, akik a hivatalos bejelentés előtt gratuláltak, ám a legtöbb politikus ezt az eredmény kihirdetése után tette meg.

Volodimir Zelenszkij is gratulációját fejezte ki a frissen megválasztott elnöknek. Erről korábban közzétett egy bejegyzést. Majd nem sokkal később, az X-en posztolt arról, hogy már az első telefonbeszélgetés is megtörtént közte és Donald Trump között, számolt be róla a Portfolio.

„Kiváló beszélgetésem volt Donald Trump elnökkel, és gratuláltam neki történelmi elsöprő győzelméhez – az ő óriási kampánya tette lehetővé ezt az eredményt. Dicsértem a családját és a csapatát a nagyszerű munkájukért. Megállapodtunk abban, hogy szoros párbeszédet folytatunk és előmozdítjuk együttműködésünket. Az Egyesült Államok erős és rendíthetetlen vezető szerepe létfontosságú a világ és az igazságos béke szempontjából”

– zárta sorait az ukrán elnök.

Zelenszkij szeptemberben már találkozott személyesen Donald Trumppal, amikor az Egyesült Államokban tett látogatást. Trump korábban többször bírálta az ukrán elnököt a választási kampányában.

A Portfolio beszámolt róla, hogy a Kyiv Independent szerint Zelenszkij szerda esti videóüzenetében is beszélt Donald Trumpról. Azt mondta, hogy Egyesült Államok a háborúban határozottan támogatja Ukrajnát. Emellett sürgette a frissen megválasztott amerikai elnököt, hogy tartsa fenn a jó kapcsolatot a hazájával.

„A védelem, a gazdaság és a háború utáni jövő tekintetében van lehetőségünk a szorosabb együttműködésre. Ez az, ami sikeresebbé teszi Ukrajnát, Amerikát és az egész szabad világot”

– összegezte videóüzenetében Zelenszkij.

(Kiemelt kép: SAUL LOEB / AFP) 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version