Kiemelt hírek
Drágul a bankolás
A tranzakciós illetékek augusztus elsejei emelése és a devizás ügyletekre kivetett kiegészítő tranzakciós illeték október bevezetése miatt a kormány december 31-ig díjstopot vezetetett be a lakossági bankszámláknál, így a pénzintézetek nem tudták áthárítani az ügyfelek a növekvő költségeiket. A kormány viszont egyelőre nem utalt arra, hogy a díjstopot januártól meghosszabbítanák, így jövő évtől nagyobb mértékű drágulásra számíthatnak az ügyfelek. AZ OTP például már közzé is tette, miként változnak a lakossági bankszámlái díjai és költségei 2025. január 1-től – közölte a Bank360.
Illetékmentes határ
A különböző pénzügyi műveletekre bevezetett, és már korábban is megnövelt tranzakciós illetékeket a kormány július 8-i bejelentése nyomán augusztustól 50 százalékkal megemelte. Az átutalásoknál ennek mértéke 0,3 százalékról 0,45-re nőtt (a maximális összege tranzakciónként az addigi 10 ezer helyett 20 ezer forint lett), a készpénzfelvétel illetéke 0,6 százalékról 0,9-re emelkedett (itt nincs felső határ). Az illetékmentes határ a tranzakciónként 20 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedett. A pénznemváltást is tartalmazó ügyleteknél októbertől bevezettek egy 0,45 százalékos kiegészítő tranzakciós illetéket is, amit a normál illetéken felül kell megfizetni, ugyancsak 20 ezerre emelt felső határral. Ezt az új illetéket az ügyfelek saját számlái közötti tranzakciókra is meg kell fizetni.
Az OTP már közzé is tette, mennyivel emelkednek a díjak
A bankok az általuk fizetendő tranzakciós illetékeket a vállalkozások esetében már eddig is át tudták hárítani, hiszen ezekre a számlákra nem vonatkozik a díjstop, a lakossági bankszámláknál azonban csak januártól nyílik erre lehetőség. A legtöbb lakossági ügyfelet kiszolgáló OTP Bank most közzétett, januártól hatályos díjemeléseiben átvezette a tranzakciós illetékek növekedését: az átulásoknál 0,15 százalékkal növelte a díjakat, bankon kívüli számlákra 0,5 százalékra, bankon belüli idegen számlára 0,45 százalékra, 25 ezer forintos maximum díjjal.
A készpénzfelvétel
A készpénzfelvételnél is megjelenik az illeték emelése. Az OTP ATM-es tranzakciók esetében 159 forint + 1,49 százalék helyett 159 forint + 1,79 százalék lesz a díjtétel, idegen ATM-eknél pedig 1581 forint + 0,6 százalék helyett 1581 forint + 0,9 százalék. A külföldi pénzfelvétel is megdrágul, jellemzően a tranzakciós díjak emelkedésének mértékével. A díjemelésekben az egyes bankszámlacsomagok között vannak különbségek, ezért az ügyfeleknek érdemes megnézni a rájuk vonatkozó változásokat a bank honlapján megjelent közzétételekben. Jellemzően az OTP szokta a legkorábban nyilvánosságra hozni a bankszámlás díjváltozásait. A Bank360.hu szakértői szerint most is arra lehet számítani, hogy utána a következő napokban, hetekben sorra közzéteszi majd a díjemeléseit a többi bankok is, várhatóan ugyancsak beépítve az áraiba a tranzakciós illetékek emelkedését. Az MNB számításai szerint a tranzakciós illetékek emelése 2024-ben 0,1, 2025-ben pedig 0,2-0,3 százalékkal növeli meg az inflációt.
Megváltoztak a készpénzfelvétel szabályai
Ahogyan arról lapunk is beszámolt 250.000 Ft lesz az ingyenes készpénzfelvételi plafon a jövőben. A jelenlegi jogszabályok szerint egy hónapban egy bankszámla tulajdonosa maximum két alkalommal, és összesen 150 ezer forintot vehet fel ingyenesen. Minden további készpénzfelvétel tranzakciós költségeket von maga után. Az összeg meghatározására egy évtizeddel korábban került sor, akkor a minimálbér, illetve egy átlagos nyugdíj összegéhez igazították, ami 101 500, illetve 103 000 forint volt. Egyértelmű, hogy akkoriban ezeket az összegeket teljes egészében fel lehetett venni ingyenesen, hiszen a meghatározott limit alatt maradtak. Ám azóta az infláció és a gazdasági folyamatok változásai miatt sok esetben már túl alacsonynak tűnik ez a korlát, hiszen az eredeti cél az volt, hogy ha az ügyfél szeretné, akár a teljes béréhez vagy juttatásához is ingyenesen hozzáférjen.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója