Kiemelt hírek

Változik a közlekedés Budapesten

Published

on

Ismét változik a közlekedés Budapesten, most a közelgő mindenszentek és az iskolai szünet alakítják át a buszok, villamosok menetrendjét. A Budapest Közlekedési Központ idén is figyelt arra, hogy a következő napokban gyakrabban közlekedjenek a temetőket érintő buszok – olvasható a BKK honlapján.

Így változik a közlekedés Budapesten

Elkezdődött az őszi szünet az iskolákban, ami kicsit átalakítja a menetrendet. Emellett közeleg a mindenszentek, ami miatt nagyobb forgalomra lehet számítani a legnagyobb temetők környékén. A megnövekedett forgalomra a BKK is felkészült, mivel több vonalon is járatsűrítésre lehet számítani.

A BKK a hivatalos oldalán közölte, hogy a következő napokban útlezárásokra, fokozott forgalomra kell számítani a temetők környékén, ezek hatással lehetnek a közlekedésre. Több helyen korlátozottak lesznek a parkolási lehetőségek, ezért a BKK azt javasolja, aki teheti, a közösségi közlekedéssel közelítse meg a sírkerteket.

„Október 26-tól november 3-ig a fővárosi a temetőket érintő fővárosi vonalakon nagyobb járművekkel, sűrűbb követéssel, illetve rendkívüli temetői járatokkal segíti a BKK a temetőkbe igyekvőket. November 1. és november 3. között megváltozik az Új köztemető környékén a forgalmi rend, a Sírkert utat egyirányúsítják a Kozma utca irányába. Ebben az időszakban a 95-ös, és a 195-ös autóbuszok módosított útvonalon közlekednek”

– olvasható a BKK honlapján.

Az iskolai szünet miatt változik a menetrend, október 28. és 31. között a tanszüneti menetrendek, november 1-jén az ünnepnapi, illetve vasárnapi menetrendek szerint közlekednek a BKK járatai. Azt javasolják, hogy az utasok indulás előtt a BudapestGO alkalmazásból szerezhetnek pontos információkat a járatok indulásairól.

Így közlekednek a járatok a sírkertek környékén

A következő napokban több változásra is lehet számítani a sírkertek környékén. A BKK javasolja, hogy az alábbiak szerint közelítsék meg a temetőket.

Új köztemető:

A BKK a Blaha Lujza tér felől a 28-as, valamint ebben az időszakban minden nap napközben az Új köztemetőig közlekedő 37-es villamost, továbbá november 1-jén és 2-án a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között közlekedő 28B villamost, a Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as, a 202E és a 268-as autóbuszokat, valamint november 1-jén és 2-án Kőbánya-Kispest M és az Új köztemető között közlekedő 68B autóbuszt ajánlja. A temető emellett elérhető a Puskás Ferenc Stadion metróállómás felől a 95-ös és 195-ös autóbusszal is.

A következő napokban megváltozik a 95-ös és a 195-ös autóbusz útvonala. A Felsőcsatári köz végállomás felé tartó buszok november 1-től 3-ig a Harmat utca–Újhegyi út útvonalon érik el a temetőt, az útvonalváltozás miatt nem érintik a Kada utca/Mádi utca, Kada utca/Maglódi út, a Bajcsy-Zsilinszky kórház, a Venyige utca és a Sírkert út megállóhelyet. A temetőnél az Újhegyi úton, a körforgalom előtt áll meg a 95-ös busz.

A közúti közlekedés is változik az Új köztemető környékén, Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartják fenn október 28-án 8:00-tól november 1-jén 20:00-ig, ezért ebben az időszakban egyirányúsítják a Sírkert utat a Kozma utca irányába.

Farkasréti temető

A sírkertet a legkönnyebben a Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar, illetve az M2-es metró felől a november 1-jén és 2-án napközben sűrűbben közlekedő 59-es, illetve az 59A villamossal érhető el. A következő napokban gyakrabban közlekedik a 8E és az 53-as autóbusz.

Óbudai temető

Az Óbudai temetőbe történő eljutást, november 1-jén és 2-án a szokásosnál sűrűbben induló 160-as, továbbá a 260-as segíti a következő napokban. A 118-as és a 218-as autóbusz mellett 118B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul a Szentlélek tér H és az Óbudai autóbuszgarázs között november 1-jén és 2-án, biztosítva a H5-ös HÉV felől is a sírkert könnyebb elérését. Emellett a sírkert a Bécsi úton közlekedő elővárosi buszokkal is megközelíthető.

Fiumei úti sírkert

A BKK a 23-as, illetve a 24-es villamos mellett Kőbánya felől a 28-as, a 28A és a 37-es villamost ajánlja. November 1-én és november 2-án rendkívüli járatként a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között 28B jelzéssel is közlekedik villamos.

Kozma utcai izraelita temető

A temető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza tér felől a 28-as villamost, Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as és a 268-as autóbuszt ajánlja.

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: 168.hu)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version