Kiemelt hírek

A Nézőpont szerint a Fidesz vezet

Published

on

Miután  a 21 Kutatóközpont és a Publicus is enyhe Tisza előnyt mért a legfrissebb kutatásában, várható volt, hogy a kormányzati oldal közvélemény-kutatói is megszólalnak. Az eredmény borítékolható: Nézőpont Intézet szerint a Fidesz vezet, nem is kicsit.

Mint olvasható: változatlanok az erőviszonyok az egy hónappal megelőző eredményekhez képest a Nézőpont Intézet által az európai parlamenti vitát követő héten, október 14-17. között készített közvélemény-kutatás alapján. Különböző közvélemény-kutató intézetek különböző bázisokon publikálnak pártpreferencia-kutatási eredményeket, ezért a megszokottól eltérően a legvalószínűbb listás eredmény mellett a mások által bevett teljes felnőtt népesség és biztos szavazó pártválasztók bázisán is bemutatjuk az egyes pártok támogatottságát – írják.

A teljes felnőttkorú, egyben választókorú népességben 36 százalékos népszerűségnek örvend a Fidesz-KDNP. A Tisza Párt 25 százalékos, a Mi Hazánk Mozgalom 5 százalékos, a Demokratikus Koalíció pedig mindössze 3 százalékos szimpatizánsi körrel rendelkezik. Ez a bázis azonban nem feleltethető meg a választási versenyhelyzet arányainak, hiszen sem a választáson való részvétellel, sem pedig a rejtőzködő szavazókkal nem számol.

Hozzátették: a Nézőpont Intézet által használt legvalószínűbb listás eredmény minden, a választáson való részvételét biztosra ígérő válaszadót figyelembe vesz. Azon rejtőzködő szavazókat, akik valamilyen okból nem mondják meg pártpreferenciájukat, egyéb válaszaik alapján statisztikai módszerrel azonosítja be. A bevallott és beazonosított szavazók pártpreferenciája alapján a Fidesz-KDNP legvalószínűbb listás eredménye 46 százalék lenne, mely nagyjából az árvíz előtti (45 százalék) és alatti (47 százalék) támogatottságának felel meg. A Tisza Párt legvalószínűbb listás eredménye (35 százalék) tizenegy százalékponttal maradna el a kormánypártokétól, mely azonos az árvíz előtti eredményével. Az ellenzéki pártok közül ezen felül csak a Mi Hazánk Mozgalom (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék) jutna be a parlamentbe.

Több közvélemény-kutató is a legvalószínűbb eredmény leírására használja a „biztos szavazó pártválasztók bázisát”, azaz azok körében mérik össze a pártok támogatottságát, akik biztosra ígérik részvételüket a választáson és meg is neveznek egy pártot, akire szavaznának. Ezen a bázison a Fidesz-KDNP 49 százalékon áll, mögötte a Tisza Párt 34 százalékkal, a Mi Hazánk Mozgalom 5 százalékkal, s ezen modell alapján a Demokratikus Koalíció (3 százalék) pedig be sem jutna a parlamentbe. Ezen a bázison azonban nem veszik figyelembe azokat a választókat, akik részt vennének a választáson, de valamilyen oknál fogva nem mondják el pártpreferenciájukat, azaz rejtőzködnek.

A Publicus Intézet kutatását itt tudja megtekinteni.

(Kiemelt kép: Nézőpont Intézet)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version