Kiemelt hírek
A Publicus szerint a Tisza már megelőzte a Fideszt támogatottságban
Mind a teljes népességben, mind a biztos szavazó pártválasztóknál megelőzte a Tisza Párt a Fideszt – derült ki a Publicus Intézet friss, reprezentatív, a Népszava megbízásából készült közvélemény-kutatásából. Eszerint a teljes népességben a Tisza 24, a Fidesz pedig 23 százalékon áll. A választási részvételüket biztosra ígérők és pártot is választók csoportjában pedig 39-37 százalék az arány Magyar Péter pártja javára.
Ami a többi pártot illeti, a Publicusnál csak a DK-t mérték valamivel a bejutási küszöb fölött, a teljes népességben 5, a biztos pártválasztóknál pedig 8 százalékra. Utóbbi kategóriában a Mi Hazánk és a Kutyapárt közelíti meg ezt 4-4 százalékkal, itt a Momentum és az MSZP 2-2, a Jobbik pedig 1 százalékot ért el. Érdekesség, hogy az LMP-t – amelynek főpolgármester-jelöltje, Vitézy Dávid körül a napokban botrány robbant ki Csárdi Antal nyilatkozatai és kilépése miatt, mivel azt mondta, hogy Ungár Péter pártelnök és Vitézy még a kampányban Rogánékkal egyeztetett – a Publicus Intézet a teljes népességben nulla, a biztos pártválasztók között pedig 1 százalékra mérte. A választási hajlandóság egyébként magas. A részvételüket biztosan vagy valószínűleg ígérők csoportja 82, illetve 6 százalékos a felmérés szerint. A válaszadók 70 százaléka mondta azt, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok, ennek ellenkezőjét viszont csak 28 százalék állítja. Ebben szerepe van annak is, hogy minden harmadik (32 százalék) fideszes is azt mondja, hogy nem elégedett az iránnyal.
Mint ismert, egy napon belül ez a második olyan közvélemény-kutatás, amely csaknem két évtized után nem a Fidesz előnyét mérte. A 21 Kutatóközpont által készített felmérésben a választásukat biztosra ígérő, pártot választani tudó szavazók között a Tisza 42, a Fidesz 40 százalékon áll.
Az ötszázalékos parlamenti küszöböt rajtuk kívül csak a Mi Hazánk tudná megugrani 5 százalékkal. Ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választást, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Demokratikus Koalíció 4–4 százalékot kapna. Igaz, a 21 Kutatóközpontnál a teljes népességen belül egy kicsivel továbbra is a Fidesz vezet: a kormánypártok támogatottsága ebben a kategóriában 29 százalék, a Tiszáé pedig 26. A kutatásból világosan kirajzolódnak generációs különbségek: a 65 évnél idősebbek közel fele, 46 százaléka fideszes, és csak 13 százalék tiszás. Eközben a fiatalok körében a Tisza Párt jelentősen előzi a Fideszt: Magyar Péter alakulata a 18–29 és a 30–39 évesek közötti korcsoportban 38, illetve 40 százalékon állnak, miközben a Fideszt csak 12 és 14 százalékuk támogatja. Iskolázottság alapján a diplomások között 38-22-re, az érettségizetteknél 31-20-ra vezet a Tisza, viszont a kormánypártok az alacsonyabb iskolázottságúaknál óriási különbséggel nyernének.
(Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala)