Kiemelt hírek
Fontos változás jön a villany- és gázszámláknál
2025. január 1-jével változás áll be a hazai vállalkozások életében: a villany- és gázszámlájukat ettől az időponttól kizárólag e-számlaként kapják majd kézhez.
A szektorspecifikus rendeletek alapján jövőre a vállalkozások csak elektronikus formában kapják majd kézhez a fogyasztásuk után a villany- és gázszámlájukat. A papíralapú számlázás teljesen megszűnik esetükben – írja a hitelforum.hu.
A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Kormányrendelet adja az alapot a változáshoz. A villany- és gázszámlák a lap szerint akár pdf formátumban is érkezhetnek majd a rendelet értelmében. A cégeknek pedig gondoskodniuk kell az elektronikus számlák megfelelő tárolásáról.
Bár az Európai Bizottság korábbi javaslat csomagja, melynek a haza számlázási változásokat is köszönhetjük, azt is előirányozzák hogy a villany- és gázszámláknak olyan formátumban kell majd érkezniük, amely támogatja az automatikus, elektronikus adatkinyerést, a jövő év elején életbe lépő hazai szabályozás a szakportál szerint ezt még nem teszi kötelezővé a szolgáltatóknak. Így fordulhat elő szerintük, hogy akár sima pdf-ben is kaphatnak majd számlát a vállalkozások a későbbiekben.
Mint írják, létezik olyan energiakereskedő vállalat, amely már most személyes ügyfélfiókot hozott létre a cégeknek digitális számláik tárolására.
„Fontos kiemelni, hogy a fizetési kötelezettség nem szűnik meg akkor sem, ha az elektronikus számlát a vállalat – nem igazolhatóan – nem kapja meg, vagy nem veszi észre, ezért különösen fontos, hogy olyan kapcsolattartási felületeket találjunk, amelyek lehetővé teszik a gördülékeny ügyintézést.” – nyilatkozta a Hitelfórumnak Fejes Tibor.
Jelenleg a hazai kis- és középvállalkozások alig 13 százaléka használ elektronikus számlázást a közüzemi díjak esetében. A lap úgy véli, hogy a kötelező digitalizáció nem csak a számlabefizetések módján változtat majd, de hatással lehet a banki tranzakciókra, könyvelésre és a dokumentumkezelésre is a későbbiekben.
(Fotó: 168.hu)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója