Kiemelt hírek

Változások várnak a motorosokra és a rolleresekre

Published

on

Készül az új KRESZ, ami nem csupán az autósokat érinti. Számos változást szeretnének bevezetni, ezeknek egy jelentős része a motorosokra és a rolleresekre is vonatkozni fog. Az Inforádiónak nyilatkozó szakértő pedig azt is elárulta, akár új jogosítványt is bevezethetnek Magyarországon.

Ilyen lehet az új jogosítvány

Major Róbert, rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának közbiztonsági tanszékének vezetője az Inforádióban beszélt arról, hogy mitől lehet biztonságosabb a közlekedés az új KRESZ-nek köszönhetően. A szakember új jogosítványt vezetne be, ami a Nemzeti Alaptantervbe (NAT) beépített közlekedési alapvizsgát jelentene. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy változtassanak a képzésen.

Nagyon támogatnám a kormányzatnak azt az intézkedését, ha valamiféle közlekedési alapvizsgát bevezetne a Nemzeti Alaptanterv részeként

– mondta a szakértő.

Változások várnak a motorosokra és a rolleresekre

Már régóta tart a vita bizonyos motorok, a motoros rollerek és a hasonló eszközök szabályozásáról. Vannak, akik az elektromos rollereket is jogosítványhoz kötnék. Ebben a témában még nem született végső döntés, nagy valószínűséggel az új KRESZ az elektromobilitási eszközökkel való közlekedést is szabályozni fogja.

Jelenleg is tart a vita a kötelező védőfelszerelések bővítéséről, ez a kerékpárral, motoros rollerrel és hasonló eszközökkel közlekedőket érintené. A szakember kiemelte, abban szinte mindenki egyetért, hogy a gyermekeknek legyen kötelező a kerékpáros fejvédő használata.

Én azt támogatnám, ha a jogalkotó megfogalmazná a KRESZ jogszabályban, hogy a bukósisak mellett motoros kesztyű, zárt lábbeli, gerincvédő használata is legyen kötelező. Ennél szigorúbb előírás talán életszerűtlen, hiszen tudomásul kell vennünk azt, hogy nagyon sokféle motoros van; aki Budapestről az autópályán a Balatonra közlekedik, szinte mindenki teljes protektoros ruházatot visel, viszont a balatoni nyaralóból lemenni a vízpartra, arra a 2-300 méterre nem biztos, hogy életszerű elvárni, hogy bonyolult ruházatot felvegyenek. Lehet, hogy ezt a kompromisszumot érdemes megkötni

– nyilatkozta Major Róbert.

Az elektromobilitási eszközöknél, főként a nagy teljesítményű és nagy sebességű járműveknél szerinte szükség lenne motorkerékpáros védőfelszerelésre. Ez a segédmotoros kerékpár esetében jelen van, mivel kötelező a motorkerékpáros bukósisak.

Major Róbert az interjúban rávilágított arra, hogy választ kell találni arra, hogy az új közlekedési eszközöknek, például a rollereknek, hol van a helyük. Úgy véli, mivel leginkább a kerékpárokra hasonlítanak, ezért a kerékpárúton lenne velük célszerű közlekedni, így beillesztve őket a kerékpárosok szabályrendszerébe. Ám nagyon fontos, hogy a gyalogosok érdekeit szem előtt tartsák.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pesti Hírlap archív) 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version