Kiemelt hírek
Jön a szél
Noha a kellemes meleg velünk marad, az ország nagy részén felerősödik a szél a HungaroMet előrejelzése szerint.
Csütörtökön is marad a meleg, de a szél országszerte megerősödik a HungaroMet előrejelzése szerint. Ebből az is kiderül, hogy a folytatás sem hoz majd számottevő változást.
Csütörtökön megerősödik a szél
Nap közben fátyolfelhős idő várható, illetve gomolyfelhők is képződnek, emellett az ország nagy részén több órára kisüt a nap. Az ország északi megyéiben ugyanakkor időszakosan több és vastagabb lesz a felhőzet, arrafelé kevesebb napsütésre számíthatunk. Késő délutántól nyugat felől csökken a felhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szél országszerte megerősödik, a Dunántúlon és a főváros környékén többfelé viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 28 fok között várható. Késő estére 17 és 21 fok közé hűl le a levegő.
Az éjszaka első felében gyengén felhős vagy derült lesz az ég, majd éjfél után vastagabb felhősávok érkeznek északnyugat, észak felől. A hajnali órákban az északnyugati harmadban gyenge eső előfordulhat. A déli, délnyugati szél nagy területen lesz erős, főleg az Észak-Dunántúlon és a hegyvidéki tájakon viharos széllökések is lehetnek. A hajnali órákra veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19 fok között várható.
A hét vége sem lesz nagy durranás, marad a szél
Pénteken aztán hazánk nagy részén gyengén felhős, napos időjárás várható, északnyugaton, északon lehetnek időnként erősebben felhős körzetek, helyenként esővel, záporral, esetleg egy-egy zivatarral. A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk, időnként erős lökések kísérik. Estétől a Kisalföldön északnyugatira fordul a légáramlás. Délutánra általában 23 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északnyugaton hűvösebb lesz.
Ehhez képest szombaton változó vastagságú, szakadozott felhőzóna vonul majd északnyugatról délkelet felé. Hazánk délkeleti, keleti felén sokfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar, másutt csak néhol valószínű csapadék. Országszerte északnyugatira, északira fordul a szél, és sokfelé megerősödik. Zivatar környezetében is lehetnek erős vagy viharos széllökések. A minimum 13, 19 fok között alakul. Délután általában 16, 23, délkeleten, keleten 24, 28 fokot is mérhetnek.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Mark König / Unsplash.com)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt