Kiemelt hírek
Itt van az ősz
Noha az elmúlt napokban elkényeztetett minket az időjárás, úgy tűnik, a folytatás már nem lesz olyan derűs.
A zárt felhőzet a keleti tájakat is elhagyja, de az éjszaka második felétől ismét egyre több lesz a felhő, reggelre erősen felhős vagy borult időjárásra van kilátás, helyenként fordulhat elő zápor, esetleg zivatar – írja előrejelzésében a Hungaromet. A délies szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 11, 16 fok között alakul, de az északi völgyekben hidegebb is lehet.
Délelőttől aztán nyugat, délnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet – késő délután, estefelé az északkeleti megyékben is –, az ország nagy részén több órára kisüt a nap. Elszórtan zápor, néhol zivatar kialakulhat, majd estefelé a legtöbb helyen megszűnik a csapadék. A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, zivatar környékén erős vagy viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19, 24 fok között alakul, de az Északi-középhegységben ennél hűvösebb lesz.
Ezt hozza a folytatásban az időjárás
Csütörtökön fátyolfelhők szűrik majd a napsütést, emellett északon, északkeleten időnként vastagabb is lehet a felhőzet. Ott elvétve előfordulhat kisebb eső, zápor, másutt csapadék nem valószínű. Sokfelé lesz erős, főleg a Dunántúlon és a főváros tágabb környezetében nagy területen viharos a délnyugati, déli szél. A minimum-hőmérséklet általában 8, 16, a csúcsérték 21, 28 fok között alakul.
Pénteken az ország északnyugati, északi harmadán, felén változó vastagságú felhőtömbök vonulnak, arrafelé helyenként eső, zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Délkeletebbre kevesebb felhőre, jobbára napos időre lehet számítani. A déli, délnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali 11, 20 fokról általában 24 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de az északnyugati, északi harmadban helyenként ennél több fokkal hűvösebb is lehet.
Az előrejelzés szerint összességében tehát marad a csapadékos őszi idő, ám a hőmérsékletre még így sem lehet panaszunk. Az esernyőket viszont nem árt majd a héten kéznél tartani.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Marcus Brandt/dpa MARCUS BRANDT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt