Kiemelt hírek
Az ügyészség meghosszabbítaná Óbuda polgármesterének letartóztatását
Három hónappal meghosszabbíthatják Kiss László letartóztatását az ügyészség indítványa szerint. Az óbudai polgármestert és alpolgármesterét minősített vesztegetéssel gyanúsítják.
Kiss László továbbra is a rácsok mögött maradhat
A korrupciós bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) indult büntetőügyben az ügyészség indítványozta Kiss László polgármester letartóztatásának három hónappal, 2024. december 16-ig történő meghosszabbítását – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a KNYF kommunikációs osztálya. Kiss Lászlót augusztus 14-én vették őrizetbe, majd a bíróság két nappal később elrendelte a letartóztatását. A polgármestert, valamint alpolgármesterét, a júniusban őrizetbe vett Czeglédy Gergőt minősített vesztegetéssel gyanúsítják.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az eset kapcsán korábban felháborodott bejegyzést osztott meg Facebook-oldalán. Ebben kifejtette, Kisst börtönbe akarták vinni, hogy uralhassák Óbudát, a politikus ellen szervezett akciót folytattak. Hozzátette azt is, hogy „az állam nem a bűn ellen küzd, hanem ellenkezőleg, azért tesz, arra költi a mi pénzünket, hogy bűnbe vigyen embereket”.
(Kiemelt képünkön Kiss László, Óbuda minősített vesztegetéssel vádolt polgármestere. Forrás: Kiss László hivatalos Facebook oldala)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója