Kiemelt hírek

Árpád hídi gázolás: a kerékpáros haláláért felelős sofőrnek fizetnének jóvátételt

Published

on

Az Árpád hídi gázolás egy spontán kialakult gyorsulási verseny következménye, az ügyben két sofőrt gyanusítanak: a halálos tragédiát okozó Mercedes sofőrjét, valamint a versenyzésben résztvevő egyik BMW vezetőjét. A BMW sofőrje beismerte a gyorshajtást és jóvátételt fizetne a Mercedes sofőrjének.

Mint ismert, bő egy évvel ezelőtt, 2023. július 1-je hajnalán történt az a tragikus baleset, amelynek során egy Mercedes letarolta a szalagkorlátot az Árpád hídon, és halálra gázolt egy ott szabályosan közlekedő kerékpárost. Az Árpád hídi gázolás a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt, és mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt.

A Mercedes 34 éves sofőrjét nem sokkal később letartóztatták, ám már tavaly októberben szabadult a börtönből, és bűnügyi felügyeletbe került nyomkövetővel a lábán. Azóta ezen is enyhített a bíróság, a férfival szemben már csak annyi kényszerintézkedés van érvényben, hogy nem hagyhatja el Budapest közigazgatási határát. Vagyis szabadon mozoghat a fővárosban, még ha a nyomkövetőt továbbra is viselnie kell.

Két gyanúsított van, a Mercedes sofőrjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, míg a versenyzésben résztvevő egyik BMW vezetőjét közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítja a rendőrség, utóbbi szabadlábon védekezik.

A BMW-t vezető sofőr beismerte a gyorshajtást és jóvátételt fizetne a halálos gázolásért felelős Mercedes sofőrjének

A 24.hu megtudta, hogy a BMW-s beismerte a gyorshajtást és jóvátételt is fizetne a tavaly július elsejei, Árpád hídi, halálos tragédia okozójának. Értesüléseik szerint a BMW-t vezető gyanúsított azzal érvelt, hogy a balesetbe belejátszott az is, hogy megcsúszott a másik járműből kifolyó olajon. A nyomozás során kiderült, hogy a Mercedest vezető sofőr nem akkor szerezte csonttöréses sérüléseit, amikor megpördült a kocsijával, hanem akkor, amikor összeütközött a BMW-sel. A BMW-vel száguldozó férfi most ezért akar jóvátételt fizetni a halálos balesetet okozó férfinek.

A lap az üggyel kapcsolatban megkereste a Fővárosi Főügyészséget. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője azt nyilatkozta a lapnak, hogy

„A halálos balesetet okozó vezető felborult járművébe belehajtó – és a másik sofőrnek ezzel sérülést okozó – sofőr beismerte a gyorshajtást, és indítványozta ügyének közvetítői eljárásra utalását, mivel szeretne bocsánatot kérni és jóvátételt nyújtani a másik vezetőnek.”

Az indítvány elbírálása folyamatban van. A szóvivő azt is közölte a 24.hu-val, hogy a halálos balesetet okozó sofőr nem indítványozott közvetítői eljárást a saját terhére rótt cselekmény kapcsán. Ezt egyébként sem tehette volna meg a törvény szerint. Tevékeny megbánásnak ugyanis nincs helye akkor, ha a bűncselekmény halált okoz.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pesti Hírla archív)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version