Kiemelt hírek
Már látszik a hőség vége
Szerdán még folytatódik a hőség, enyhülés hétvégén várható.
Általában fátyolfelhős vagy derült idő várható csapadék nélkül. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet az idő. Napközben viszont újra támad a hőség.
Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nem valószínű. A keleties szél főként az északkeleti, keleti tájakon időnként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között várható.
Hőség után lassan érkezik a lehűlés
Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy nyarat végigkísérő számos hőhullám után érkezik a lehűlés. Az Időkép számításai szerint a modellek végre elkezdtek mozgolódni, s nagyon úgy tűnik, hogy bár a klasszikus őszi időjárás még várat magára, hétvégén egy sekély ciklon közelíti meg hazánkat, mely hatására hosszú várakozás után búcsút inthetünk a kánikulának.
Még ha lassan is, de csütörtöktől fokozatos lehűlés veszi kezdetét, pénteken a Dunántúl nagy részén már 30 fok alatt maradnak a maximumok, szombaton pedig már valószínűleg már csak a déli-délkeleti országrészben maradunk a 30 fok feletti tartományban, emellett elszórtan záporok, zivatarok enyhíthetik a szárazságot és a hőséget.
Senkit nem szeretnénk elkeseríteni, a markáns lehűlésre még várni kell, továbbra is az átlagosnál melegebb időjárásban lesz részünk, de ahogyan a fenti fáklyán is látszik, a jövő hét elején megnő a csapadék valószínűsége is (ezt mutatják az ábrán a felfutó vonalak), a hőmérsékletben pedig lassú csökkenés körvonalazódik.
Megjelentek az első prognózisok az idei tél időjárása kapcsán. Nem sok jót ígérnek: nagy valószínűséggel száraz lesz a tél, ami a természet és a mezőgazdaság számára is súlyos csapás lesz.
A mérvadó időjárás-előrejelző modellek prognózisaiból az szűrhető le, hogy még a megszokottnál is „melegebb” és csapadékszegényebb lesz az idei tél Európában – írtuk korábban.
Az előzetes becslések szerint nagyobb mennyiségű hóra inkább csak a skandináv országokban mutatkozik komolyabb esély, hazánkban viszont – a földrész legtöbb országához hasonlóan – relatíve szárazak és enyhék lesznek a téli hónapok. Fontos azonban hozzátennünk, hogy a Severe Weather Europe korai beszámolója szerint a hómennyiségre a poláris örvény tevékenysége is komoly hatást gyakorolhat.
Hozzátették: az ECMWF nevű európai előrejelző modell szerint a december és február közötti periódusban az átlagot meghaladó hőmérsékleti csúcsokra van kilátás a földrészen, Nyugat-Európában pedig kifejezetten alacsony lesz a csapadékmennyiség. A kontinens egyes területein viszont akár jelentősebb mennyiségű hó is hullhat.
Összességében viszont inkább a skandináv országok lakói reménykedhetnek komolyabb mennyiségű hóban – ez pedig szomorú hír a téli sportok rajongóinak – írja a lap.
És a teljes magyar mezőgazdaságnak tesszük hozzá: a téli aszály ugyanis legalább akkora károkat okoz, mint a nyári.
(Fotó: Dimény András)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!