Kiemelt hírek

Sorra esnek el a MÁV vonalai

Published

on

Nem elég a Keleti pályaudvar lezárása, a ceglédi vonalon is eltört a sín. Nagyon rájár a rúd a MÁV-ra.

Országszerte akadozik a vasúti közlekedés. Nem elég, hogy siklás miatt lezárták a Keleti pályaudvart, hétfő délelőtt a Nyugati is elesett: pályahiba miatt a ceglédi vonalon 20-40 perces késésekre, valamint rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani, mert Kőbánya alsó és a Nyugati pályaudvar között egy szakaszon csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok – közölte a Mávinform hétfő délelőtt. Nehéz napjai vannak a MÁV-nak.

Mint kiderült, síntörés miatt közlekedhetnek egy vágányon a vonatok. A Mávinform későbbi közlése szerint dél körül már ismét két vágányon haladhatnak a vonatok Kőbánya alsó és a Nyugati pályaudvar között, így kora délután helyreállhat a menetrend a ceglédi vonalon.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Keleti pályaudvar bizonytalan ideig zárva lesz: bár a szakemberek folyamatosan végzik a kisiklott kocsik visszaemelését, hogy mielőbb megindulhasson a vonatforgalom. A Keleti pályaudvar – bizonytalan ideig – nem indít és nem fogad vonatokat, az érintett vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak. Jelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani – közölte a Mávinform a vasárnap délutáni baleset után.

A fővároson kívül máshol is zajlott az élet: a dél-balatoni vonalon augusztus 24-én omlott össze a vasúti közlekedés.

Emellett balesetek is nehezítik a közlekedést. A Mávinform közlése szerint a Szombathelyről a Déli pályaudvarra tartó, Balatonfüredről 11:15-kor továbbindult Kék Hullám InterCity elé egy tehergépjármű hajtott Polgárdi-Ipartelepek állomás közelében. A balesetkor a fénysorompó jól működött, tilosat jelzett. A baleset miatt valamennyi vonat a Déli pályaudvar helyett csak Csajágig közlekedik. Csajágtól pótlóbusszal utazhatnak Lepsényig, ahonnan a Balaton déli partján közlekedő járatokkal utazhatnak tovább a főváros felé. Emiatt a dél-balatoni vonalon valamennyi vonat megáll Lepsényben és Szabadbattyánban, valamint helyjegy nélkül igénybe vehető a Lepsény és a Déli pályaudvar között.

Szintén baleset hátráltatta a közlekedést a Balaton északi partján. Balatonalmádi és Alsóörs között egy autó került a vasúti pályára, ezért a két állomás között átmenetileg nem közlekedhettek a vonatok.

Végül a Nagydorog—Szekszárd—Bátaszék vonalon is pótlóbuszozásra kell felkészülniük az utasoknak, a részletekről itt tájékozódhatnak.

Vitézy: gyakorlatilag a szemünk előtt omlik össze a vasúti közlekedés

Gyakorlatilag a szemünk előtt omlik össze a magyar vasúti közlekedés: miközben a Keleti pályaudvar a tegnapi baleset miatt továbbra is lezárva, most síntörés keletkezett a Nyugatiba vezető ceglédi fővonalon is – írja Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.

„2020 és 2022 között megállás nélkül azon dolgoztunk a BFK-ban, hogy ráirányítsuk a nyilvánosság és a politikai döntéshozók figyelmét, milyen rémes állapotban van a budapesti vasúti infrastruktúra, sok évtizedes a lemaradás, a fejpályaudvarok és az oda vezető szakaszok tarthatatlan állapotban vannak a legtöbb vidéki fővonalhoz képest is. Lett kormány által elfogadott budapesti agglomerációs vasúti stratégia, és elindult számos beruházás, szereztünk közvetlen uniós forrásokat is. Aztán jött Lázár János, és a vidékre hivatkozással az összes budapesti vasúti beruházást leállította, a Keleti és a Nyugati környezetének megújítását egyaránt, persze a hévekkel együtt.” – olvasható a posztban.

Hozzátette: eközben az aktuális fővárosi hír, hogy Orbán Viktor miniszterelnök interjújára reagálva még aznap Karácsony Gergely főpolgármester rögtön teljes mellszélességgel a 2036-os budapesti olimpia mögé állt. Halkan jelzem: Párizsban nem ilyen állapotban van az RER-hálózat és a pályaudvarok, ráadásul az olimpiára új átmérős vasúti alagút és a reptérre új metró készült el. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Budapesten olimpiát lehet rendezni a vasúti és a hév-hálózat teljes megújítása nélkül? – írja posztjában Vitézy Dávid.

(Fotó: Bazsó Bálint/168.hu)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version