Kiemelt hírek
Vádat emeltek Horváth Csaba, Molnár Zsolt és Tóth Csaba ellen a zuglói parkolási ügyben
A zuglói parkolás régóta téma a közéletben, most jutott el vádemelési szakaszba az ügy.
Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat az újbudai és a zuglói parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben hét ember, köztük Horváth Csaba zuglói polgármester, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő ellen.
A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a vádirat Zuglót érintő részének lényege szerint 2016-ban a kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le.
„Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés tagjaként, és Tóth Csaba, a kerület akkori országgyűlési képviselője, a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a cég képviselőinek. A politikusok közreműködésükért a pályázat elnyerését követően, 2017 és 2019 között havi rendszerességgel 10-15 millió forintot kaptak”
– írták.
Hozzátették: 2017-ben egy helyi politikus is megkereste a céget azzal, hogy nem fogja politikai befolyását a parkolási szerződés ellenében érvényesíteni, amiért cserébe több alkalommal 2-3 millió forintot vett át. A cég a vesztegetésre szánt készpénzt fiktív számlák beállításával, illetve befogadásával teremtette elő – jegyezték meg.
(Forrás: Horváth Csaba hivatalos Facebook oldala)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója