Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A BKK-járatok bírták a hőséget

Létrehozva:

Bár kétszeresére nőtt azon BKK-járatok száma, amelyek a hőhullám miatt kimaradtak, így sem okozott jelentős problémát a fővárosi közlekedésben a hőség.

Kétszeresére nőtt azon BKK-járatok száma a nagy júliusi hőhullám idején, amelyek kimaradtak, de így is csak napi 115 volt, amelyik nem ért célba a 35 ezerből – írja az rtl.hu.

Mint kiderült: ez a járatok 0,36 százalékát jelentette, szemben a MÁV hasonló időszakban tapasztalt 1,6 százalékával. A BKK szerint ez annak köszönhető, hogy felkészültek a hőségre.

Budapesten naponta átlagosan több mint 32 ezer járat indul menetrend szerint. A BKK szerint hőség nélkül is előfordul, hogy néhány járat kimarad különböző okok miatt, például forgalmi dugók, balesetek, műszaki hibák vagy akár járművezetői hiány miatt. A kánikulát megelőzően a járatok 0,17 százaléka nem közlekedett, ez naponta mindössze 54-et jelent. A múlt hónapban kiadott hőségriadó első 10 napján (július 5-15) ez a szám több mint duplájára nőtt, a járatok 0,36 százaléka maradt ki műszaki ok miatt, ami 115-öt jelent.

A műszaki meghibásodások véletlenszerűen fordultak elő a fővárosi hálózat egészén és azoknak csak kisebb része kapcsolódott a klímaberendezésekhez – írták a csatornának megküldött válaszukban.

A társaság szerint a műszaki felkészülés mellett felülvizsgálták a szolgálati időszakot, hogy javítsák a járművezetők munkakörülményeit.

Ezzel szemben a MÁV-nál már komolyabb problémák vannak: a vonatok 1,6 százaléka maradt el vagy pótolták busszal. Ez a 35 ezres járatszámukkal számolva 560 vonatot jelent, ebből 73 esetben lehetett buszozni helyette, 487 vonat pedig egyszerűen kimaradt.

Míg a BKK-nál a késések nem játszanak nagyon szerepet – jön másik villamos, busz, troli nemsokára stb. – addig a vasúttársaságnál fajsúlyos kérdés, mivel nagyobb időközök vannak a menetrendben a vonatok között. A 35 ezer járat több mint 70 százaléka pontosan vagy 6 percnél kisebb késéssel közlekedett – közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága az rtl.hu érdeklődésére még júliusban. Ugyanakkor a vonatok 30 százaléka késett, ez azt jelenti, hogy 10 500 esetben nem értek pontosan célba az utasok.

(Fotó: BKK Facebook)

Legnépszerűbb cikkeink