Kiemelt hírek

Bulizókat sodort a Dunába az Ördög-árokból kizúduló csapadékvíz az Erzsébet hídnál

Published

on

Bár egyikük sem jelezte, hogy bárki eltűnt volna, a vízirendőrök folytatják a Duna átvizsgálását.

Bulizókat sodort a Dunába az Ördög-árok kifolyóból kizúduló csapadékvíz az Erzsébet hídnál, három embert vittek kórházba – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel a police.hu oldalon. A közlemény szerint a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz hajnali 3 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy az Erzsébet híd budai oldalán, az Ördög-árok kifolyónál emberek sodródtak a Dunába.

A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hajóit azonnal a helyszínre irányították, és megkezdték a segítségre szorulók keresését, a rendőrök a parton folytatták a kutatást, míg a Budapesti Közlekedési Központ melegedőbuszt biztosított.

Néhányan saját erejükből ki tudtak úszni, őket kisegítették a vízből – tették hozzá. A közlemény szerint a rendőrök adatgyűjtést folytattak, és meghallgatták a helyszínen lévőket: a rendelkezésre álló adatok szerint zenés rendezvényt tartottak az Ördög-árok kifolyónál, ahonnan a hirtelen kizúduló csapadékvíz több embert a sodort a folyóba. Bár a helyszínen meghallgatott mintegy 30 tanú nem jelezte, hogy bárki eltűnt volna, a vízirendészet hajói folytatják a folyószakasz átfésülését. Az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

A TV2 Tényekben egy videó is megjelent a mentésről. Állítólag három fiatalt sodort el a víz, de néhány méterrel arrébb sikerült kimászniuk, a mentők kórházba vitték őket. A rendőrség mintegy 30 embert hallgatott ki. Bár egyikük sem jelezte, hogy bárki eltűnt volna, a vízirendőrök folytatják a folyó átvizsgálását.

(Budapest, 2024. augusztus 15. A mentőszolgálat gépkocsija a budai alsó rakparton 2024. augusztus 15-én. Zenés rendezvényt tartottak az Ördög-árok dunai torkolatánál, ahonnan a hirtelen kizúduló csapadékvíz több embert sodort a folyóba. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint bár a helyszínen meghallgatott mintegy 30 tanú nem jelezte, hogy bárki eltűnt volna, a vízirendészet hajói folytatják a folyószakasz átfésülését. MTI/Mihádák Zoltán)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version