Kiemelt hírek
A pedagógusképzés a pótfelvételi favoritja
Csaknem 5000 leendő hallgató adta be a jelentkezését pedagógusszakra a pótfelvételi eljárás során.
„Kifejezetten sikeres volt a pótfelvételi, több mint 17 ezren adták be jelentkezésüket a magyar egyetemekre és főiskolákra” – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára egy keddi sajtótájékoztatón, amiről a 24.hu számolt be.
Több mint 4700-an a pedagógusképzést választották a pótfelvételi eljárásban
Varga-Bajusz Veronika úgy fogalmazott, külön örömteli, hogy a felvételizők közel kétharmada, 65 százalékuk nemzetgazdasági, munkaerőpiaci szempontból fontos képzési területet választott. Ide tartoznak többek közt a műszaki, az agrár- és a természettudományos szakok, valamint a pedagógusképzés. Az államtitkár hangsúlyozta továbbá, hogy az idei pótfelvételi eljárásban a pedagógusképzés lett az aranyérmes, erre a területre több mint 4700-an adták be a jelentkezésüket, messze meghaladva a rendre legtöbbeket vonzó gazdaságtudományi képzéseket. De népszerű volt még az orvosi, informatikai és műszaki képzési terület is.
A tájékoztatás kitért még arra is, hogy a pótfelvételizők 44 százaléka állami ösztöndíjas képzést jelölt meg, kétharmaduk alapképzésre szeretne bekerülni, 15 százalékuk pedig mesterképzésre felvételizett.
Az államtitkár fontos eredménynek nevezte, hogy tovább erősödött az egyházi fenntartású intézményeket választók aránya, ezúttal a felvételizők 23 százaléka jelentkezett egyházi egyetemre vagy főiskolára. A fiatalok 56 százaléka választott modellváltott intézményt, 13 százalékuk pedig állami egyetemen szeretne továbbtanulni.
Varga-Bajusz Veronika kitért arra is, hogy a felvételi eljárás hiánypótlási szakasza augusztus 15-ig tart, ezután tartják meg az egyetemek a szóbeli elbeszélgetéseket, intézményi felvételiket. A ponthatárokat augusztus 29-én állapítják meg, a pótfelvételin sikeres leendő hallgatók így szeptemberben megkezdhetik tanulmányaikat a választott szakon.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!