Kiemelt hírek
Jönnek a Perseidák
Jövő hétfőn tetőzik a Perseida meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16:00 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni. A szakemberek szerint a legtöbb, óránként 75-100 hullócsillagot hajnalban lehet majd megpillantani a hét elején.
Így figyelheted meg őket
A meteorzápor megfigyeléséhez érdemes fényszennyezéstől távoli helyet keresni, ahol az égbolt jól belátható. A Hold éppen az első negyedben jár, így fényszennyezése csak mérsékelten zavarja majd a megfigyelést, a szerencsésebbek pedig még néhány szép, fényesen izzó tűzgömböt is láthatnak.
A Perseidák hullása már július végén elkezdődött, és egészen augusztus végéig tart. A jelenség maximuma után azonban napról napra kisebb gyakorisággal látszanak majd a hullócsillagok.
A Perseidák megfigyelésére a Svábhegyi Csillagvizsgáló dupla észlelőestét is szervez a Hullócsillagok éjszakája elnevezésű rendezvényükön. Jelentkezni a csillagvizsgáló honlapján lehet.
(Képek: HANDOUT / ESA/EUCLID/EUCLID CONSORTIUM/NASA / AFP)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója