Kiemelt hírek

Őrsi Gergely kilépett az MSZP-ből

Published

on

Kilépett az MSZ-ből a II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely.

A polgármester egyébként a döntését már korábban meghozta, Őrsi Gergely24.hu-nak adott interjújában beszélt minderről még a múlt a héten, most pedig hivatalosan is beadta írásos lemondási nyilatkozatát.

Baloldali értékek

Őrsi Gergely az MSZP-ből való távozását követően is megőrzi a baloldali értékeket, vagyis továbbra is követni fogja a szolidáris II. kerület vezetési irányvonalát, írja az Index. A polgármester a lapnak elmondta, 2019 óta, amióta polgármester, nem írt le pártnevet, nem párpolitizált.

Az elveim és a korábban vallott értékeim megmaradnak

 – magyarázta, továbbá arról is beszélt, hogy a párt felső vezetésével nem egyezetett, mielőtt meghozta a végleges döntést, ugyanis régóta tudták, ezt tervezi, így nem is marasztalták. A politikus valójában már tavaly utalt rá, hogy a kilépését tervezi, azóta mindennap gondolt is rá. Döntésének háttere kapcsán azt mondta, még 2006-ban kezdett el a közügyekkel pártszerű formában foglalkozni, a véleményét azonban sosem rejtette véka alá, mely szerint az önkormányzati munkában nincs helye a pártpolitikának.

Nem lép be másik pártba

Kérdésre, hogy függetlenként egyszerűbb-e konszenzust találni a többi képviselővel a testületi munka során, úgy felelt, hogy eddig is megvolt egyfajta lokálpatrióta összhang, ami az őt támogató frakciószövetségben mutatkozott meg, de külön MSZP-frakció 2019 óta nem volt. Őrsi hangsúlyozta azt is, hogy kilépése nem a párt elleni demonstratív kritika. A polgármester amúgy a 24-nek adott interjújában azt is elárulta, biztosan nem fog belépni más pártba sem.  A politikus akkor arról is beszélt, hogy amikor a kormányoldal meghozta azt a szabályt, hogy a polgármesterek helyett pártlisták alapján áll össze a fővárosi közgyűlés, akkor tapasztalatai szerint minden párt elkezdett alkudozni, ami elkeserítette. Arra a felvetésre pedig, miszerint Molnár Zsolt pártigazgató szerint „az MSZP élt és élni fog”, Őrsi úgy reagált:

Én tényleg jó egészséget kívánok nekik ehhez, de ebben nem szeretnék részt venni.

18 év után távozik

Őrsi Gergely 18 év után döntött a kilépés mellett, így most az MSZP-nek három regnáló polgármestere marad Budapesten októberig, utána pedig már csak kettő: Gajda Péter Kispesten és Tóth József a XIII. kerületben.

(Kiemelt képünk forrása: Őrsi Gergely Facebook-oldala) 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version