Kiemelt hírek
Nem hisz K. Endre bűnösségében Bicske fideszes polgármestere
Bicske újraválasztott fideszes polgármestere a jogerős ítéletek után még mindig „állítólagos visszaélésekről” beszél, és úgy gondolja, hogy „a kialakult helyzetért nagyban a szenzációra éhes média tehető felelőssé”. Erről a 24.hu-n megjelent riportban beszélt.
A cikk szerint Bicskén még most is erősen megosztott a helyi közvélemény abban az ügyben, ami aztán Novák Katalin és Varga Judit bukásához vezetett. Sokan továbbra is kételkednek a pedofil igazgató, Vásárhelyi János bűnösségében, nem beszélve az elnöki kegyelemben részesített K. Endréről vagy az áldozatok szavahihetőségéről.
A polgármester is annak veszélyéről beszélt, hogy akkor most már bárkit megvádolhatnak vajon?
„Félek attól, hogy ennek a történetnek a nyomán bárki megvádolható lesz bármivel, ha egy gyerek úgy érzi, hogy sérelem érte”
– mondta Bálint Istvánné az ügy következményeiről.
De mit mond a bicskei közvélemény?
A bicskei fideszes városvezetésnek hosszú ideje tagja az a Bárányos József is, akinek az iskolaigazgatói munkájával kapcsolatban „súlyos szakmai és erkölcsi kifogások merültek fel” a Székesfehérvári Tankerületi Központ szerint.
Bárányosnak emiatt nem hosszabbították meg nemrég az igazgatói kinevezését, miután a kegyelmi botrányban kiderült, hogy nyolc éve tanárnak és fejlesztőpedagógusnak vette fel az akkor már vesztegetés és kényszerítés miatt büntetőeljárás alatt álló K. Endrét.
A képviselő hitt K. Endrének
Bár erről akkor ő is tudott, a folyamatban lévő nyomozásról az igazgató sem a szülőket, sem a tankerületet nem tájékoztatta. Ezt most a 24.hu-nak Bárányos azzal magyarázta, hitt K. Endrének, hiszen meg is kérdezte tőle, hogy „csináltál valamit, Endre?”, aki erre azt felelte, hogy „nem, semmit, ártatlan vagyok”, úgyhogy elhitte neki.
Bárányos még most is úgy gondolja, ezzel legfeljebb csak magának ártott, a gyerekeknek vagy a szülőknek biztosan nem.
Bárányos Józsefnek idén nem hosszabbították meg az igazgatói kinevezését. Emiatt Bicskén petíció indult a támogatására, ezt már 300-an írtak alá. (Korábban a pedofil igazgató Vásárhelyi János mellett is volt egyébként Bicskén petíció, sőt helyi tüntetés is, akkor még a többség jóval inkább ártatlannak hitte.) Bárányost aztán a júniusi választásokon ismét megválasztották önkormányzati képviselőnek:
„Ősztől indítom az ötödik ciklusomat önkormányzati képviselőként, júniusban 50 százalék fölötti aránnyal nyertem a Fidesz támogatásával”
– mondta a képviselő.
(Kiemelt képünkön K. Endre találkozik a bicskei gyermekotthon egyik áldozatával, hogy rávegye változtassa meg vallomását. Fotó: az RTL Házon kívül riportjának képernyőfelvétele)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója