Kiemelt hírek
Elhunyt Király Levente
Király Levente olyan szerepekben alkotott maradandót, mint a Rómeo és Júlia Mercutiója, a IV. Henrik Falstaffja. Ám amivel pályája során talán a leginkább azonosították: Tevje, a Hegedűs a háztetőn című világhírű musicalből.
Kedd reggel elhunyt Király Levente, a nemzet színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára – tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.
Az 1937-ben Budapesten született Király Levente 1959-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s még abban az évadban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Hamar megszerette egymást a színművész és a város. Király Levente így a szegedi társulat vezető művésze, a prózai tagozat meghatározó tagja lett. Könnyed vígjátékokban éppúgy meghódította a publikum szívét, mint veretes tragédiákban. Pályája kezdetén klasszikus nagyoperettek táncoskomikusi szerepkörében aratott nagy sikereket. Később sorra játszotta el a világirodalom nagy klasszikusainak karakterszerepeit.
Sokan emlékezhetnek Mercutiójára a Rómeo és Júliából, Falstaffjára a IV. Henrikből vagy Figarójára Beaumarchais darabjából. S amivel pályája során talán leginkább azonosították: Tevje, a Hegedűs a háztetőn című világhírű musicalből.
Utóbbi szereppel ráadásul nemcsak itthon, hanem a társulat Monte-Carlo-i vendégjátékán is óriási sikert aratott. A Szegedi Szabadtéri Játékokon fellépett a Cyrano de Bergerac és a La Mancha lovagja előadásokban. Több magyar filmben játszott jelentős szerepet. Budapesti társulatoknál is gyakran lépett fel vendégként.
Király Levente művészi pályájának elismerését jelzik a különböző kitüntetések: 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1969-ben Juhász Gyula-díjat, 1984-ben Makó Lajos-díjat kapott, 1986-ban elnyerte az Érdemes művész címet. A Szegedi Nemzeti Színház színészei közül elsőként kapta meg 2003. március 15-én a Kossuth-díjat, 2006-ban pedig a Nemzet Színésze címet. 1986-tól volt a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja.
1996-ban nyugállományba vonult, de a színház továbbra is számított a munkájára.
Csábító budapesti ajánlatoknak ellenállva megmaradt szegedi színésznek. Vérbeli társulati színművész volt, aki a fiatalabb kollégáinak nagy szeretettel adta át tapasztalatait, és segített pályájuk alakulásában. 2007-ben Szeged díszpolgárának választották. A szegedi önkormányzata saját halottjának tekinti Király Levente színművészt, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről – áll a közleményben.
(Fotó: Andreas Lischka/Pixabay)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója