Kiemelt hírek
Jutalmat kapnak a MÁV dolgozói
A MÁV 33 ezer dolgozója 200 ezer forintos jutalmat fog kapni augusztus 15-ig SZÉP kártyán – erről Facebook posztjában írt a közlekedési miniszter.
„Az elmúlt hetek bizonyították, hogy tud olyan meleg lenni, amit nem bírnak a sínek, a mozdonyok és a járművek. De az elmúlt hetek azt is megmutatták, hogy nincs az a kánikula, amit a MÁV-os kollégák ne bírnának ki”
Mozgásban tartják az országot
Az építési és közlekedési miniszter a posztban azt írta, hálásak a dolgozók kitartásáért, „mozdony- és buszvezetők, jegyvizsgálók, pályamunkások, forgalmisták, karbantartók és szerelők – a MÁV csoport fizikai munkát végző munkatársai, akik forróság ide, lepusztult géppark oda, mégis mozgásban tartják az országot”.
A miniszter bejelentette, hogy ennek a több mint 33 ezer dolgozónak a fizetésüket kiegészítve, augusztus 15-ig, nettó 200 ezer forint, egyszeri, SZÉP-kártyára utalt összeggel szeretnének köszönetet mondani. Végül úgy fogalmazott:
„ez egy rendkívüli intézkedés, ami persze nem a megoldás. A valódi és tartós megoldás a tízéves vasútfejlesztési stratégia végrehajtása, amitől jobb lesz az utasnak és jobb a MÁV-osoknak. Ezt a munkát is elvégezzük!”
ígérte meg Lázár János.
Nemrég írtunk arról, hogy miközben a MÁV azt kéri az utasoktól, hogy ha lehet, ne a MÁV-ot válasszák az utazásokhoz, 62 százalékkal többen utaznak vonaton, mint tavaly. Az olcsó bérlethez azonban szolgáltatási színvonal nem járult, a Lázár János által tavaly bejelentett járműpark fejlesztés nem valósult meg.
Egy évvel ezelőtt jelentett be Lázár János közlekedési miniszter egy 1200 milliárdos vasúti pályafelújítási és járműbeszerzési programot. A miniszter akkor azt mondta, a terv már az Orbán-kormány előtt van, ám azt nem fejtette ki, mikor döntenek és pontosan mire is menne el a pénz – írja a Népszava. Egy év elteltével a lap megkérdezte a tárcát, hogy hol tart a nagy terv megvalósítása, de nem kaptak választ.
Az állami vasúttársaság érdeklődésükre csak annyit közölt: „A járműállomány fiatalítása, korszerűsítése érdekében a MÁV-START kidolgozott egy járműfejlesztési stratégiát, melyben szerepel vontatójárművek, személykocsik és motorvonatok beszerzése is. Az ehhez szükséges műszaki feltételek meghatározása megtörtént, a kormány már tárgyalta a MÁV-START járműfejlesztési stratégiáját.”
(Fotó: Lázár János Facebook oldala)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!