Kiemelt hírek

Enyhül végre a meleg

Published

on

Sok napsütés, gomolyfelhők, záporok és zivatarok – nagyjából erre lehet számítani a következő napokban az időjárás tekintetében.

A következő napokban is velünk marad a nyári időjárás, bár a hőfokszabályzó kétség kívül kissé lejjebb csavarodik – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből. Ennek jegyében szerda hajnalban változó felhőzetre számíthatunk, a csapadék a legtöbb helyen megszűnik, de hajnalban kevés helyen továbbra is előfordulhat zápor, zivatar. Az északias szél többnyire mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 17 és 23 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb lesz.

A HungaroMet előrejelzése szerint napközben is marad az enyhe időjárás: erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és összességében több helyen, délután már inkább csak az ország keleti felén-harmadán valószínű zápor, zivatar. A zivatarokat elsősorban felhőszakadás, illetve erős, viharos széllökések kísérhetik. Estefelé egyre kevesebb lesz felettünk a felhő. Sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között várható.

Ilyen időjárás várható a folytatásban

Csütörtökön gomolyfelhős, napos idő várható. Főleg hazánk északkeleti felén helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél több helyütt megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 20, a csúcshőmérséklet 24, 29 fok között alakul.

Pénteken napos időre számíthatunk, főleg a Dunától keletre gomolyfelhőkkel, egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati, északi szél helyenként megélénkül. Hajnalban 10, 18, délután 26, 31 fok valószínű.

Szombaton aztán nagyrészt derült, napos, száraz időben lesz részünk. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad, de a Kisalföldön néhol erős lökések kísérhetik a déli szelet. A hőmérséklet hajnalban 12, 20, délután 28, 34 fok között alakul.

Végül a hét utolsó napján, vasárnap nagyrészt derült, napos idő várható, majd éjszakára több felhő érkezhet északnyugat felől. Csapadék estig nem valószínű. A déli, estétől a Dunántúlon az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 14, 22, délután 31, 36 fok között várható.

 (Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pozsonyi Roland)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version