Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Újra látogatható a Rám-szakadék

Létrehozva:

Geológiai és statikai vizsgálatok elvégzése után csütörtöktől újra látogatható a Rám-szakadék. A turistaútvonal egyirányú, azon csak felfelé, azaz Dömös felől Dobogókő irányába lehet haladni – közölte a Pilisi Parkerdő Zrt.

A társaság felhívta a túrázók figyelmét arra, hogy szurdok geológiai tulajdonságai miatt nehezen járható, kőgurulás, sziklaomlás is előfordulhat, ezért a Rám-szakadék csak saját felelősségre látogatható.

Magyarország egyik legnehezebben járható turistaútját sziklaomlás veszélye miatt április végén zárták le, majd a helyszín átvizsgálása alapján a legbiztonságosabb nyomvonal kiépítése érdekében a kirándulók feje fölé nyúló szikláknál új, elkerülő útvonalat és lépcsőt hoztak létre. A sziklafal állékonyságát rontó gyökereket és fákat eltávolították.

A Pilisi Parkerdő tájékoztatása szerint a Rám-szakadék nagymértékű és jelentős költségekkel járó beavatkozás nélkül nem tehető teljesen biztonságossá, a munkálatok pedig éppen a szurdok természeti értékét és szépségét károsítanák.

A parkerdő szakemberei a szurdokvölgy négy olyan helyszínén, ahol stabil a térerő, segélyhívópontokat alakítottak ki. Az SOS pontokon található információk segítségével gyorsabban és egyszerűbben megállapíthatják a bajba jutott turisták tartózkodási helyét, ez gyorsabb mentést tesz lehetővé.

A Rám-szakadék vulkáni eredetű szurdokvölgy, összeszűkülő sziklafalai olykor merőlegesek, de vannak befelé dőlő falak is. Mélysége több helyen meghaladja a 35 métert, míg szélessége helyenként a 3 métert sem éri el.

A sziklamederben állandóan csörgedezik a víz, amely hóolvadáskor és nagyobb esők idején patakká duzzadhat. A szurdokban összességében 112 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük a túrázóknak.

(Fotó: Wikipedia)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink