Kiemelt hírek

Az Európai Bizottság után a német miniszterek is bojkottálni akarják a magyar elnökség üléseit

Published

on

Budapesten ebben a hónapban számos informális találkozót tartanak a bolygó megmentésétől kezdve az EU finanszírozásáig a magyar elnökség kapcsán. Ezekre a legfrissebb hírek szerint számos más ország mellett Németország sem küldi el egyetlen miniszterét sem – írja az Euractiv alapján a 444.

A portál 15 német minisztériumot kérdezett meg a részvételi szándékról, egyik sem tudta megerősíteni ezt, van ahol még nem döntöttek a kérdésben, míg más minisztériumokban nem terveznek miniszteri találkozót. Eddig Észtország, Finnország, Litvánia és Svédország erősítette meg, hogy nem küldi el magas rangú minisztereit a budapesti találkozókra, Hollandia eseti alapon fog dönteni arról, hogy részt vesz-e a magyar uniós elnökség rendezvényein, és Lettország és Szlovénia is fontolgatja, hogy eseti alapon döntsön.

Christian Lindner pénzügyminiszter és Cem Özdemir földművelésügyi miniszter hétfőn jelentette be, hogy fontolóra veszik magyarországi tervezett látogatásuk lemondását, és hasonló álláspont érkezett a külügyi tárcától is.

„A magyar miniszterelnök a be nem jelentett útjaival szkepticizmust és ellenállást váltott ki az EU-tagállamok körében. A német kormány jelenleg is intenzíven egyeztet a lehetséges reakciókról, beleértve az informális tanácsüléseken való részvétel kérdését is”

– mondták uniós diplomaták a lapnak. Ugyanakkor nemcsak a tagállamok miniszterei bojkottálják a magyar EU-elnökséget, hétfőn az Európai Bizottság jelentette be, hogy egyetlen biztos sem fog részt venni a magyar elnökség idején az informális találkozókon.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor a Békemeneten, Fotó: Balint Szentgallay / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version