Kiemelt hírek
Csaknem öt hektáros labirintust építettek egy magyar falu határában
Kiszombor mellett a kukoricatáblában készítették el hazánk egyik legérdekesebb játékát: az óriás labirintust.
Egy négy és fél hektáros kukoricatáblában csaknem öt kilométeres labirintust készítettek a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszombor határában, a szombaton nyíló útvesztő bejáratától egy óra eljutnia a kijáratig, ha a vállalkozó szellemű látogató nem téved el.
Endrész Erzsébet, a szervező Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör elnöke az MTI-nek elmondta, az idei útvesztő ábráját Prónai Éva tervezte meg milliméterpapíron mintegy 30 óra alatt.
Az ösvények alkotta rajzon feltűnnek Kiszombor idén százéves harangjai, a községet Makóval összekötő kerékpárút mellett álló tölgyfára emlékezve egy levél és egy makk motívuma, a Vályogos-tó hullámai és egy hal, valamint egy bagoly alakja, melyekből telente sok időzik a főtér fáin.
A labirintusjáték életnagyságú változatát négy ember mintegy 300-350 óra munkával készítette el. Kapa és mérőszalag segítségével vágták be tíz centis pontossággal a másfél méter széles utcákat a növények nyolcleveles korában a kukorica közé – mondta.
A növények magassága a csapadékos időjárásnak és a felhasznált vetőmagnak – melyet a Gabonakutató Nonprofit Kft. biztosított – köszönhetően eléri, sőt néhol meghaladja a 2,5 métert, így a látogató csak a kék eget és a kukoricasor által alkotott zöld falat látja.
A labirintus a kukorica betakarításáig, a tervek szerint augusztus 20-ig látogatható.
A szombaton, a nyitónapon íjásztatással várják a látogatókat. A vendégek a labirintuson átvezető út felfedezése mellett minden szombaton kincskeresés részesei is lehetnek, a következő hetekben pedig a tervek szerint csillagászati és régészeti előadásokat is szervez az útvesztőnél az egyesület – közölte az elnök.
(Képek forrása: Kiszombor, 2024. július 16. A drónnal készített felvételen több kilométeres labirintus egy kukoricatáblában Kiszombor határában 2024. július 16-án. Egy négy és fél hektáros kukoricatáblában csaknem öt kilométeres labirintust készítettek a Csongrád-Csanád vármegyei településnél. MTI/Máthé Zoltán)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!