Nagyvilág

A Tisza Párt képviselői az Európai Néppárt tagjaként szeretnének működni

Published

on

A Tisza Párt megválasztott európai parlamenti képviselői jelentkeztek, hogy az Európai Néppárt frakciójának tagjai legyenek – tudta meg a Telex. A párt kommunikációs igazgatója, Pedro López de Pablo közlése szerint először majd a frakció elnöksége vizsgálja meg a kérelmet az ugyanabból az országból érkező EP-képviselőkkel, akik már a Néppárt tagjai. Majd a frakció tagjai szavaznak arról, hogy elfogadják vagy elutasítják-e a kérelmet, ami a leadott szavazatok többségével mehet át.

„Mi a Néppártba szeretnénk beülni, ezt szeretném megint hangsúlyozni. Most küldünk egy levelet a Néppárt elnökének, hogy felvegyük a kapcsolatot, és beszéljünk arról, hogy a Néppárthoz egyáltalán csatlakozhat-e majd a Tisztelet és Szabadság, leánykori nevén Tisza Párt. Azért fogunk ide beülni, mert ez lesz a legnagyobb frakció, eddig is ez volt a legnagyobb frakció. Ezzel a frakcióval, párttal van a legnagyobb esélyünk arra, hogy fontos pozíciókat szerezzenek a képviselőink az Európai Parlamentben, és ne adj’ isten, még akár más intézményekben is” – nyilatkozta korábban szintén a Telexnek Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke.

A Tisza Párt a KDNP képviselőjével dolgozhat együtt

Jelenleg csupán egy magyar képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselője, Hölvényi György kap helyet a legnagyobb európai parlamenti frakcióban, miután a  Fidesz 2021-ben távozott onnan. Azóta a fideszes képviselők függetlenként működnek a testületben, ami erősen csökkenti az ott zajló folyamatok feletti befolyásukat. A kormánypártok mostani közös EP-választási listájáról is Hölvényi az egyetlen kereszténydemokrata képviselő, aki bejutó helyen áll,  így az ő véleményét is megkérdezik majd a Tisza Párt képviselőinek felvétele előtt.

Mindenesetre a Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber, aki egyben az európai pártcsalád elnöke őrült Magyar érdeklődésének, és azt mondta, hogy nagyon szívesen együttműködik vele. A néppártiak június 18-ra tervezik az alakuló ülésüket. Pedro López de Pablo megerősítette, hogy ha nem változik a napirend, akkor a Tisza Párt és más pártok kérelmeivel a következő, június 18-i találkozójukon foglalkoznak majd.

(Képünk illusztráció: Az Európai Unió zászlói az Európai Bizottság épülete előtt Brüsszelben, 2021. július 6-án. Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu/AFP)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version