Kiemelt hírek

Súlyos pusztítást okozott a Duna Németországban

Published

on

Már négy életet követelt a Duna és más folyók áradása az országban, több ezer lakost kellett evakuálni a területről.

A heves viharok miatt megáradt Duna és a régió többi folyója hatalmas pusztítást végzett Dél-Németországban, elsősorban Baden-Württemberg tartomány és Bajorország területén. Az árvíz miatt rendkívüli állapotot rendeltek el a területen, a lakosok kimenekítésében pedig a hadsereg is segít. Ahogy részt vesznek a mentésben a  a Vöröskereszt képzett vízi mentői és speciális búvár csapatai is. De volt olyan település is, ahol a házakban rekedt embereket helikopterekkel kellett kimenteni. 

Minden erőfeszítés ellenére már négy halálos áldozata van az árvíznek, köztük egy tűzoltó, aki egy család mentésére indult három társával egy gumicsónakkal Pfaffenhofenben. A csónak felborult és társaival ellentétben őt már nem tudták kimenekíteni. „Köszönettel és tisztelettel tartozunk a mentőknek és a segítőknek, akik sok helyen küzdenek az árvíz következményeivel” – idézte az Index Olaf Scholz német kancellárt, aki együttérzését fejezte ki a mentőakcióban elhunyt tűzoltó családjának. A három másik áldozat holttestét a vízzel elárasztott pincékben találták meg.

Vasárnap Schwäbisch Gmünd városában egy Intercity is kisiklott, de a német vasúttársaság közleménye szerint a 185 utast szállító vonaton nem voltak komolyabb sérülések. A Stuttgart és München közötti fontos vasútvonalon viszont jó ideig szünetelt a közlekedés. A német meteorológiai szolgálat újabb heves esőzésekre figyelmeztetett az ország déli részén, így egy ideig még biztosan kritikus marad a helyzet a térségben. Sőt a hatóságok több helyütt a Dunán és mellékfolyóin a vízszint további emelkedésére számítanak.

A Duna hazai szakaszán is árhullám várható

Hazánkban is zivatarokra figyelmeztetett a HungaroMet, az egész országban citromsárga riasztás van érvényben. A sok eső miatt pedig árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Dunán. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője viszont az InfoRádiónak mindenkit nyugalomra intett. Mivel a Duna vízgyűjtő rendszerének teljes területén nem esett komoly mennyiségű csapadék, így az még elfér a Duna medrében.

Azt azonban hozzátette, hogy az észak-magyarországi, szigetközi szakaszokon komoly árhullámra kell készülni. Ezért ezeken a területeken akár a legmagasabb fokot elérő árvízvédelmi készültséget is elrendelhetik a napokban. A tetőzés a Duna felső szakaszain a hét második felében kezdődhet, míg Budapesten a hét végén vagy a jövő hét legelején várható a legmagasabb vízállás.

(Képünk illusztráció: Légi felvételen a Ruhr folyó áradása a nyugat-németországi Essenben 2023. december 26-án.  Ina FASSBENDER / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version