Magyarország

Átadták az idei ELLE Awards díjakat

Published

on

Az ELLE magazin már második alkalommal rendezte meg az ELLE Awards díjátadót.

Lezajlott az ELLE gálája, ahol  a bátor, kreatív, sokszínű és erős nőket ünneplik. Az ELLE Awards győzteseinek listáját most mi is elhoztuk. Az idei díjakat május 30-án a Nemzeti Táncszínházban adták át, ahol a közönség szavazatai alapján 6 nő került ki győztesen a különböző kategóriákból. Idén is az ELLE Magyarország szerkesztősége választotta ki azt a hetedik nőt, akit különdíjként egy ELLE-díjjal ismertek el.

Kikből állt az az ELLE Awards jelölőbizottsága?

A 2024-es jelölőbizottság tagjai a tavalyi nyertesek közül kerültek ki. Tagja volt Feller Adrienne, Illés Fanni, Kovács Patrícia, Szabados Ági, Szabó T. Anna, Vecsei Kinga Réta, Tasnádi Katalin Lili, Fábián Éva és Mádai Vivien, az ELLE főszerkesztője. 2024-ben is 6 kategóriában osztották ki a díjakat, a jelölőbizottság tagjai olyan nőket választottak ki, akik munkásságukkal pozitív hatást gyakorolnak a társadalomra, példát mutatnak és a tevékenységük még a meglévőnél is több figyelmet érdemel. A végső győztesekről az ELLE olvasók döntöttek, összesen 30 ezer szavazat érkezett a jelöltekre. A gálát egyébként Epres Panni vezette. Most pedig mutatjuk a győztesek listáját.

Az év fiatal tehetsége

Ebbe a kategóriába azok a jelöltek kerültek, akik merész, tehetséges és szorgalmas fiatalok. Tudni kell róluk, hogy a tehetségükkel már most látványos sikereket értek el. A meghökkentő, sikeres, vagy akár nemzetközileg elismert teljesítményükre 2023-ban figyelhettünk fel. A díjat az ELLE Awards főtámogatója, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója adta át.

A kategória nyertese: BELEZNAY MAYA

A fiatal Beleznay Maya jelenleg a Stanford PhD hallgatója fizika szakon. Már gyermekkorában is nagyon érdekelte az asztrofizika, és a rengeteg rejtély a világegyetemben, ami arra ösztönzi, hogy kutatásokat végezzen. Jelenleg az Egyesült Államok egyik legnagyobb nemzeti laboratóriumában dolgozik a világ legnagyobb teleszkópjának összeszerelésén. Maya személyesen nem tudott jelen lenni a díjátadón, egy barátján keresztül üzenetet küldött a fiatal nőknek, és hangsúlyozta a tudomány fontosságát.

Az év szerzője

Olyan írók és költők kerültek ebbe a kategóriába, akik minden munkájukkal maradandót alkotnak. Megrendíthetetlen álláspontjukat nem csupán a sorok közé rejtik el, de minden megnyilvánulásukban ott van.

A kategória nyertese: PÉTERFY-NOVÁK ÉVA

Péterfy-Novák Éva számára nincsenek tabuk, az írói ereje pedig részben ebben rejlik. Első regényét 52 évesen blog formájában kezdte el írni, olvasók százezrei előtt írt élete fájdalmáról, a kislánya elvesztéséről. 2014-ben jelent meg az első regénye, Egyasszony címmel, amit 2015-ben vitt színpadra az Orlai Produkciós Iroda és a Füge. Ezt a regényt olyan művek követtek, mint például A rózsaszín ruha című novelláskötet. Jelenleg Umbriában él férjével, tanít a Péterfy Akadémián és kulturális túrákat vezetnek. Péterfy-Novák Éva személyesen is ott volt a díjátadón, és minden nőnek üzent: szerinte az a legfontosabb, hogy mindenki bátor legyen és azt csinálja, amit igazán szeret.

 ELLE Content Creator

Olyan tartalomgyártókat sorolt az ELLE Awards jelölőbizottsága ebbe a kategóriába, akik az online és az offline teret is céllal, kreativitással használják, de pont így élnek a való életben is. A kategóriát támogatta az ELLE Awards banki partnere, a Raiffeisen Bank.

A kategória nyertese: KOVALCSIK KRISZTI – LUSTALÁNY

Az influenszer az évek során nagy közösséget épített, a tartalmai, amelyek nem csak a tökéletességet mutatják egyre népszerűbbek és sokakat inspirálnak. Nincs az oldalán konkrét ügy, amiért kiállna, de egyszerre több dolog foglalkoztatja. Édesanyaként természetesen figyel arra, hogy a posztjai ne okozzanak rossz érzést másokban, sokkal inkább inspirálja őket arra, hogy merjenek segítséget kérni és egyre többen mondják el az álláspontjukat. Beszédében elárulta, hogy szerinte nagyon menő az, amikor valaki őszintén kimondja, amit gondol.

 Az év színésznője

Idén ez volt a legnépszerűbb kategória, mivel az ELLE olvasói a színésznőkre adták le a legtöbb szavazatot. Olyan nők kerültek ebbe a kategóriába, akik szakmai tevékenységükkel kiemelkednek, emellett az egyéniségük és társadalmi szerepvállalásuk miatt is példaképek.

A kategória nyertese: BALSAI MÓNI

Balsai Móni szabadúszó, akit az évek alatt már rengeteg színházi előadásban láthattak a nézők, de gyakran szerepel filmekben és sorozatokban is. Jelenleg a Centrál Színházban, a Trojka Színházi Társulat darabjaiban és a Jászai Mari Színházban is játszik. Több interjúban is elárulta, szeret szórakoztatni, kedveli, ha nevet a közönség, viszont közel állnak hozzá a súlyosabb üzenettel bíró alkotások.

 ELLE Skin and Body

Legyen szó bőrápolásról, sminktermékekről vagy éppen illatokról, ezek a nők kiemelkednek a tudásukkal, és nem csupán követik, de diktálják is a trendeket. A szépségápolás különböző területein megkerülhetetlenek, szakmaiságuk, hitelességük kifogásolhatatlan.

A kategória nyertese: VARGA MELINDA

CRÈEM Organics kreatív és termékfejlesztési igazgatója, Varga Melinda már gyerekként is szerette nézni az anyukáját szépségápolás közben, és különféle praktikákat ellesni. Édesapja vízióját továbbgondolva, a kozmetológia, a szépségápolás és a holisztikus egészségmegőrzés mentén megálmodta a céget és annak filozófiáját. Fontos küldetésének tekinti, hogy a termékein keresztül átadja a well-being fontosságát.

 ELLE Wonder Woman

Képesek átlépni a saját határaikat, hétköznapi életet élnek, de hobbijukban vagy szakmájában olyan kiemelkedő, erőn felüli teljesítményt nyújtanak, amely csodálatra méltó. Kitartásuk, hozzáállásuk és tetteik teszik őket különlegessé. Minden nőben él egy Wonder Woman, ám a jelöltek azok voltak, akik ezt nem is félnek megmutatni.

A kategória nyertese: CSEKE ESZTER

Cseke Eszter dokumentumfilm-rendező és újságíró, aki már több mint 80 dokumentumfilmet készített. Forgatott már veszélyes háborús zónákban, gettókban, és menekülttáborokban. A filmjein keresztül az emberek közelebb kerülhetnek azokhoz, akiknek nincs hangjuk és senki sem képviseli őket. Férjével,  S. Takács Andrással közösen forgatott már Ferenc pápával, a dalai lámával, munkájukért számos nemzetközi díjat vehettek át. Cseke Eszter nem tudott ott lenni az ELLE díjátadóján, de természetesen üzenetet küldött. A díjat a láthatatan Wonder Womaneknek ajánlotta, akiket senki sem lát, senki sem ismer el, mégis nagyon sokat tesznek.

 A különdíjas

A hat kategórián túl Mádai Vivien, az ELLE főszerkesztője adta át a szerkesztőség különdíját, az ELLE-díjat. Ezt a díjat az a nő kapja, aki hozzáállásával, kitartásával és szakmai elhivatottságával az ELLE Magazin szerkesztőségét inspirálja. Az ELLE-díj tulajdonosa professzionális munkával ér el olyan sikereket, amelyek felé a magazin is segíti olvasóit az ELLE tartalmával.

A kategória nyertese: POLGÁR JUDIT

A nemzetközi sakknagymester a sakktörténet legjobb női sakkozója, a Sakkpalota és a SakkTesi Program megalkotója. 2014-es visszavonulása óta a nevét viselő alapítvány vezetőjeként az általa szervezett Világsakkfesztivál révén a sportág nemzetközi népszerűsítésével, könyvírással, valamint a szakértők és pedagógusok bevonásával óvodás- és iskoláskorúak számára kidolgozott Polgár Judit Módszer (ezen belül a Sakkpalota és a SakkTesi Program) fejlesztésével foglalkozik.

(Kiemelt kép: ELLE)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version