Kiemelt hírek

Ítéletet hirdetnek Strasbourgban Karsai Dániel ügyében

Published

on

Karsai Dániel már „vágja a centit”, megvan az ítélethirdetés időpontja.

Újabb bejegyzéssel jelentkezett a saját Facebook-oldalán Karsai Dániel annak apropóján, hogy fontos levelet kapott a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától – írja a 24.hu. Mint ismert, Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az ALS nevű gyógyíthatatlan, halálos idegrendszeri betegséget. A gyógyíthatatlan kór túlélése mindössze néhány évre tehető, komoly fizikai leépülést okoz, miközben a mentális képességeket érintetlenül hagyja. Azaz a betegségben szenvedőknek – így Karsai Dánielnek is – tiszta tudattal kell végigélniük a teljes leépülésüket.

Az ügyvéd szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét. Magyarországon erre nincs jogi lehetőség, sőt arra sincs mód, hogy ebből a célból valaki külföldre távozzon, és ott fejezze be emberhez méltón az életét. Karsai ezért pert indított a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, beadványában azt kérte, kötelezzék a magyar államot olyan jogszabályok megalkotására, amelyek lehetővé teszik az életvégi döntés szabadságát.

A perben november végén tartottak tárgyalást Strasbourgban, ahol a felek ismertették az álláspontjukat, és zárt körben szakértőket hallgattak meg, januárban pedig újabb észrevételeket tehettek. December elején Karsai a Momentummal közösen népszavazási kezdeményezést nyújtott be az aktív eutanázia engedélyezéséről, egészen pontosan arról, hogy módosítsák a büntető törvénykönyvnek az öngyilkosságban való közreműkődést szankcionáló szabályait, és a gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvedőknek segítséget nyújtókat ne büntessék.

Ezen a napon születik ítélet Karsai Dániel ügyében

„Az Alkotmánybíróság most szerdán dönt a népszavazási ügyekben. De ami sokkal fontosabb, megjött az az e-mail Strasbourgból, amit már régóta várunk. Az ítélethirdetés napja: 2024. június 13, 10:00 óra” – írja Facebook oldalán Karsai Dániel. Hozzá teszi: Az ítéletet a bíróság honlapján való közzététellel hirdetik ki. Most mondanám, hogy megkezdődött a visszaszámlálás, de A három test probléma című scifiből megtanultam, hogy az nem jelent jót, úgyhogy inkább régimódian vágom a centit.

A volt alkotmányjogász javaslata továbbra is változatlan, és azt kéri Sulyok Tamás köztársasági elnöktől, mint Magyarország köztársasági elnökétől, hogy tegyen nyilvános nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy kegyelemben részesíti azokat a magyar állampolgárokat, akik olyanoknak segítenek az eltávozásban, akik gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvednek, és emiatt elviselhetetlen mértékű fizikai és mentális szenvedésnek vannak kitéve.

(Kiemelt képünk forrása: Karsai Dániel nyilvános blogja a Facebookon.)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version