Kiemelt hírek

Több száz dolgozót küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból

Published

on

Több száz dolgozót küldtek el pénteken az iváncsai akkumulátorgyárból – erről beszéltek a munkások, és így tudják a szakszervezetnél is. Egy érintett az RTL Híradónak azt írta: a műszak közepén szóltak nekik, hogy pakolják össze a cuccaikat, mert ki vannak rúgva. A szakszervezet úgy tudja, kölcsönzött munkaerőt és többnyire vendégmunkásokat küldtek el.

Az iváncsai akkumulátorgyárban már működnek a gyártósorok, igaz, egyelőre nem indult el a termelés, csak a tesztüzem zajlik. Pénteken azonban több száz embert elküldtek. Egyikük, aki munkaerőkölcsönző cégen keresztül dolgozott a gyárban, így írt erről az RTL Híradónak:

„Délután kettőkor jött a műszakvezetőnk. Kiabált, hogy jöjjön mindenki ide, mert baj van.”

A dolgozó szerint ekkor mondták meg nekik, hogy ki vannak rúgva.

„Ez hidegzuhany volt” – értékelte a helyzetet a Híradónak az egyik iváncsai dolgozó. Az RTL beszélt több ott dolgozóval is, de arcukat nem vállalták. Azt mondták, korábban csak pletykákat hallottak a leépítésről.

„Voltak előzetes információk, hogy elbocsátások várhatók, viszont erre így senki nem volt felkészülve, hogy ilyen hirtelen és ilyen sok ember” – fogalmazott egyikük.

Egyelőre a közvetített dolgozókat bocsátották el az akkumulátorgyból

A Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti szövetségének elnöke szerint másfél hete tárgyaltak a céggel a bérekről. Nem tudtak megállapodni, de azt megígérték nekik, hogy a saját dolgozóikat nem bocsájtják el. Információik szerint jelenleg kizárólag kölcsönzött munkavállalóról van szó, több mint ezer főről tudnak – magyarázta az RTL-nek Székely Tamás, a szakszervezet elnöke.

Ezt az ott dolgozók is így tudják, de azóta ők is félve mennek be, úgy érzik, bármikor elveszíthetik a munkájukat. „Értesüléseink szerint a magyar vezetőség jelenleg is lobbizik azért, hogy magyar munkavállalók ne legyenek elküldve, most az első körben az összes kirgiz kollégát bocsájtották el” – tudtuk meg a portál az egyik ott dolgozótól.

Bod Péter Ákos közgazdász szerint a kirúgások mögött az állhat, hogy a korábbi tervekhez képest sokkal kevesebb elektromos autót adnak el Európában. „Emiatt sajnos az összeszerelő fázisban a munkaerőigény csökken” – magyarázta. A közgazdász szerint amikor meglódul a termelés, akkor hirtelen sok ember kell, ha meg csökken, akkor el kell küldeni a dolgozókat.

„Sajnos az a magyar iparpolitika, ami az összeszerelő üzemmé tette ezt az iparágat, ez most megbosszulja magát, mert a kockázat az Magyarországon van” – fűzte hozzá Bod Péter Ákos.

Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások. Az RTL kereste a gyárat, hogy pontosan hány dolgozótól válnak meg és miért, de kérdéseinkre az RTL Híradó adásáig nem kaptak választ.

(Fotó: SK on Hungary Facebook oldala)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version