Nagyvilág

Ferenc pápa: az egyház legyen védett hely a kiskorúak számára

Published

on

Az egyház olyan hely legyen, amely minél nagyobb védelmet tud nyújtani a kiskorúak és a kiszolgáltatott felnőttek számára, hangoztatta Ferenc pápa a tíz éve felállított Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottsága tagjait fogadva a Vatikánban csütörtökön.

Ferenc pápa kijelentette, hogy az egyháznak továbbra is minden erejével el kell köteleznie magát a visszaélések megelőzése érdekében, határozottan el kell őket ítélnie, és könyörületes figyelmet kell fordítania az áldozatok felé. A visszaélések botrányával és az áldozatok szenvedésével szemben „elbátortalanodhatunk, mivel a megtört életek újraszövése és a fájdalom gyógyítása nagy és összetett kihívást jelent. Mindez azonban nem csökkentheti elkötelezettségüket; sőt, arra bátorítalak benneteket, haladjatok tovább annak érdekében, hogy az egyház mindig és mindenhol olyan hely legyen, ahol mindenki otthon érezheti magát, és ahol minden ember szent” – mondta az egyházfő. Kiemelte: az egyházi szolgálatban az áldozatokhoz való közelség nem „absztrakt fogalmat, hanem nagyon konkrét valóságot” képvisel, ami meghallgatást, beavatkozást, megelőzést, segítségnyújtást jelent.

Ferenc pápa: mindenkinek, de kiemelten az egyházi hatóságoknak közvetlenül ismerni kell a visszaélések okozta következményeket

„Hagyjuk magunkat megrázni az áldozatok szenvedésétől, egyenesen az ő hangjukat hallgatva, közelségben hozzájuk, ami gyakorlati döntésekkel enyhülést és segítséget ad, és mindenki számára más jövőt teremt” – hangoztatta az egyházfő. Hozzátette, nem fordulhat elő, hogy a visszaélést elszenvedők nem találnak befogadásra és meghallgatásra, mivel az jelentősen növelheti szenvedésüket. Megjegyezte, hogy a segítségnyújtáshoz személyes elkötelezettség, valamint szakértelem is szükséges.

A pápa köszönetet mondott a bizottságnak az utóbbi tíz évben végzett munkájáért. Elmondta, a munka nagy része bizalmasan, a színfalak mögött zajlik, az érintettek tiszteletben tartásával. A bizottság tevékenységének eredményei azonban látszanak – tette hozzá Ferenc pápa – a helyi egyházakkal végzett együttműködésnek köszönhetően is. A pápa elmondta, hogy a bizottság felállításakor „megbízható eszközöket” szorgalmazott az áldozatok és túlélők befogadása és gondozása érdekében, és ezzel egy időben azt, hogy a helyi közösségek önállóan is képesek legyenek megelőzést és védelmet nyújtani, a világnak elsősorban azon részein, ahol hiányosak voltak a források és a tapasztalat.

Ferenc pápa 2014. március 22-én hozta létre a kiskorúak védelmével foglalkozó pápai bizottságot. A húsz fős, egyházi és világi szakértőkből álló tanácsadó testület célja, hogy kezdeményezéseket javasoljon a pápának a kiskorúak és kiszolgáltatott felnőttek védelmében, hogy ne fordulhassanak elő szexuális visszaélések az egyházban. A bizottság minden évben márciusban tartja plenáris ülését, mellyel egy időben éves jelentést is átad a pápának.

(Fotó: Boris Stroujko / Shutterstock.com)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version