Kiemelt hírek
Pokorni Zoltán visszavonul a politikától
A júniusi önkormányzati választáson nem indul újra a XII. kerületi polgármesteri címért Pokorni Zoltán, aki 2006 óta vezeti az önkormányzatot. A Fidesz jelöltje a jelenlegi helyettese, Fonti Krisztina lehet.
Az, hogy az egykor a Fidesz elnöki posztját is betöltő Pokorni a visszavonulását tervezi, hónapok óta közszájon forog a kerületben – írja a 24.hu. A Kétfarkú Kutya Párt már január 25-én feltette a kérdést a XII. kerületi szervezet Facebook-oldalán:
Most mi jelentsük be, hogy Pokorni idén már nem indul, vagy ki fogja?
A lap telefonon érte el Pokorni Zoltánt, akitől megkérdezték, véglegesen eldőlt-e a visszavonulása. A politikus azt mondta, egyelőre nem nyilatkozik. Arra hivatkozott, hogy a főpolgármester-jelölés elhúzódása miatt a kerületi vezetőket is arra kérték a kormánypártban, hogy a döntés megszületéséig tartózkodjanak a nyilvánosságtól. Pokorni, mint mondta, tartja magát a kéréshez (noha időközben több fővárosi kerületben biztossá vált a kormánypárti induló kiléte).
A végleges bejelentést nem késleltetheti sokáig a hegyvidéki Fidesz-szervezet sem, péntekre ugyanis összehívták a jelöltállító csoportgyűlést, amelyre Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert is meghívták – írja a lap. Hivatalosan ezen az eseményen szentesíthetik Fonti Krisztina indítását, aki az elmúlt hetekben aktivizálta magát. Megszólalt például a Kitörés napjával kapcsolatban, azt hangsúlyozva, hogy közéjük minden évben neonácik vegyülnek, akik tiltott önkényuralmi jelvényekkel masíroznak. Fontit a Facebook-posztja után állítólag halálosan megfenyegették.
Pokorni döntése az ellenzék esélyeit is befolyásolhatja, általános nézet ugyanis, hogy személyes támogatottsága messze meghaladja a Fideszét, ezért a visszalépése növelheti az ellenzék esélyeit.
A polgármesteri posztra több ellenzéki párt is bejelentkezett saját jelöltjével. Először Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt elnöke, hegyvidéki önkormányzati képviselő jelezte, hogy beszáll a versenybe, őt követte a Momentum a kerület korábbi rendőrkapitányát, Farkas Csabát jelölve, majd az LMP közölte, hogy Kendernay János korábbi társelnököt indítanák.
A DK és az MSZP még nem állt be senki mögé.
(Kiemelt képünk: Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerületének polgármestere sétál néhány olimpiaellenes tüntető előtt a budapesti Főpolgármesteri Hivatal nagytermében, miközben a budapesti fővárosi közgyűlés szavaz a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére vonatkozó pályázatról 2015. június 23-án. Fotó: KISBENEDEK ATTILA/AFP)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója