Kiemelt hírek

Orbán Viktort maga Giorgia Meloni kérdezte fel a láncra vert olasz tanárnő miatt

Published

on

Egyre erősebb a nyomás Magyarországon, amiért az olasz közvélemény és az olasz kormány szerint a magyar büntetésvégrehajtás megsérti az antifa-perben megvádolt Ilaria Salis, 39 éves milánói tanárnő emberi jogait a fogvatartás körülményeivel. Olasz lapértesülések szerint már Orbán Viktor is telefonhívást kapott olasz kollégájától.

Még az EU Tanács február 1-jei rendkívüli ülése előtt Giorgia Meloni olasz miniszterelnök telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel annak a 39 éves milánói nőnek az ügyében, akit hétfőn Budapesten kéz- és lábbilincsben vezették elő – írja az Ansa olasz hírügynökság oldala.

„A mi törvényeink tiltják, hogy a fogvatartottat bilincsben és megalázó körülmények között mutassák, míg Magyarországon ez nem történt meg. Ez ügyben úgy gondolom, hogy helyes beavatkozni”

– mondta az olasz szenátus elnöke, Ignazio La Russa a Rai3 tévécsatorna egyik műsorában.

Antonio Tajani olasz külügyminiszter behívatta a római magyar nagykövetet annak a 39 éves olasz antifasiszta nőnek, Iaria Salisnak az ügyében, akit szélsőjobboldaliak elleni támadásokkal vádolnak. A magyarországi olasz nagykövet pedig találkozót kért a  budapesti hatóságoktól – írja az Euronews. Tajani, aki egyben a jobboldali-populista Forza Italia vezetője arról tweetelt, hogy megkérik a magyar kormányt, figyelje a helyzetet, és lépjen közbe, hogy Illaria Salis olasz állampolgár emberi jogai érvényesülhessenek.

Arról is beszélt azonban kedden a külügyminiszter, hogy Orbán Viktornak ehhez semmi köze, hiszen Magyarország szuverén állam, és a büntető eljárásokról nem ő dönt, hanem az igazságszolgáltatás. És az olasz külügy csak tiltakozhat, mert Salist egy Magyarországon elkövetett bűncselekmény gyanújával tartják fogva. Ennek ellenére az olasz miniszterelnök lapértesülések szerint telefonon is egyeztetett az ügyről Orbánnal – írja a hvg.hu.

Piero Fassino Demokrata párti képviselő az olasz kormány beavatkozását kérte, hogy Illaria Salis szabadlábon védekezhessen és garantálva legyenek a jogai.

A liberális Italia Viva képviselője, Nicola Danti nyilvánosan kérte Meloni miniszterelnököt, hogy járjon közbe Orbánnál.

Olaszországot sokkolta, hogy a 39 éves tanárnőt láncra verve vezették a tárgyalóterembe

Az olasz közvéleményt is sokkolta a látvány, hogy Ilaria Salist összebilincselt végtagokkal, vezetőláncon hozták be a tárgyalóterembe, hogy a tárgyalás 3,5 óráját végig megláncolva töltse.

A támadások irányításával megvádolt Ilaria Salis fogvatartási körülményeiről családja hónapok óta azt állítja, hogy nem felelnek meg az európai normáknak. Azt mondják, fél évig nem telefonálhatott, és borzasztó higiéniai körülmények között, szigorú őrizetben tartják, akár egy terroristát.

Mint arról korábban beszámoltunk: egy Carmen Giorgio nevű olasz nő, aki három hónapig volt Ilaria Salis cellatársa Budapesten, korábban részletes nyilatkozatot adott az olasz Repubblicának arról, hogy milyen megalázó, embertelen körülmények között tartották fogva őket. Poloskainvázióról, állati mocsokról, elviselhetetlen zsúfoltságról, kevés és borzalmas táplálékról, minimális tisztálkodási lehetőségekről és a fogvatartottakat durván kezelő börtönőrökről mesélt. A vádlott apja pedig úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy

„A lányommal úgy bánnak, mint egy állattal. Nem viccből mondjuk 11 hónapja. A politikusok, a kormány, de sok újság is csak azzal a részével foglalkoznak, hogy a lányom bűnös-e, figyelmen kívül hagyva, hogy közben az emberi jogok szégyenteljes lábbal tiprása folyik.”

(Kiemelt képünk: Budapest, 2023. szeptember 14. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Orbán Viktor kormányfő tárgyal a Karmelita kolostorban 2023. szeptember 14-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version