Kiemelt hírek
Meztelen férfi pózolt a bazilika oltárán
A férfi átverekedte magát a biztonsági szolgálaton, felmászott a budapesti Szent István Bazilika oltárára és meztelenül mutogatta magát.
Alig bírták leszedni az oltárról a templomőrök azt a férfit, aki hétfőn berontott a Szent István Bazilika templomterébe és meztelenre vetkőzött. Átverekedte magát a templomőrökön, a szentélyben levetkőzött és meztelen testét mutogatva pózolt az oltáron. A videón jól látszik, hogy a templomőrök próbálják rávenni a férfit, hogy másszon le az oltárról.
A meztelen férfi miatt a Bazilikát egy időre le kellett zárni
„Egy mentálisan zavartnak tűnő külföldi férfi a templomőröket félretaszítva berontott a templomtérbe, a szentélyben levetkőzött és méltatlanul viselkedett” – írja a Szent István Bazilika közleményében, amit a Pénzcentrum szemlézett. Majd hozzátették, hogy az eset miatt a Bazilikát egy időre le kellett zárni, „Az esti szentmisék és szertartások már zavartalanul zajlottak. „A bazilikában engesztelő szertartást végeztünk” – közölte a Budapesti Főegyházmegye. A férfit garázdaság vétség, illetve kábítószer-birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették – írja a 444.
Nem először próbált meztelenkedni a Bazilikában
Az Index úgy tudja, hogy hogy a férfi Nigériából származik, 20 éves, a Debreceni Egyetemen tanul, és ami a legfurább, hogy visszaeső meztelenkedő. A lap úgy tudja, hogy hétfő délután a férfi rövidnadrágban próbált bejutni a bazilikába, de ezt a személyzet nem engedte neki, így arrébb lökte az ott dolgozót, és bement az épületbe. Ekkor azonnal elkezdték kiüríteni a bazilikát, úgyhogy kevesen látták meztelen akcióját. A Bazilika rendőrt és mentőt is hívott, de mivel a mentők megállapították, hogy a férfinek nincs szüksége ellátásra, a rendőrökre bízták az intézkedést. Egy nappal korábban, vasárnap is megpróbált bejutni a férfi a bazilikába. Mivel akkor is rövidnadrágban volt, így nem engedték be.
A Vatikánban is többször előfordult, hogy meztelenül pózoltak az oltáron
Tavaly júniusban meztelenül mászott fel a vatikáni Szent Péter-bazilika főoltárára egy férfi, hogy így tiltakozzon az ukrajnai háború ellen. A bazilika felügyelői azonnal közbeléptek, lehúzták a férfit az oltárról, és kihallgatásra bekísérték a csendőrségre. Ezt követően átadták őt az olasz rendőrségnek. Az eset nem sokkal a bazilika zárása előtt történt. Egy megrökönyödött látogatónak sikerült a telefonjával videóra venni a jelenetet, a felvételt aztán megosztotta a Telegramon. A férfiról annyi derült ki, hogy súlyos depresszióval küzd. Elmondása szerint nagy szenvedést okoz neki azoknak az ukrán gyerekeknek a halála, akik az orosz bombatámadások következtében vesztették életüket. A hátán olvasható felirat az ukrajnai gyerekek megmentésére szólított fel. Vatikáni források szerint a férfinak több, saját maga okozta vágás volt a testén.
(Kiemelt képünkön: Meztelen férfi pózol a Szent István Bazilika oltárán. Fotó: a Híradó videó-felvételének képernyőfotója.)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója