Kiemelt hírek
Kunhalmi Ágnes: meg lehetne verni Orbánt, csak meg kell hallgatni az MSZP tanácsait
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a Blikk Talk! című politikai-közéleti beszélgetős műsorban vendégeskedett, ahol szó esett Orbán Viktor miniszterelnök leváltásának lehetőségéről, fiatalkori színésznői ambícióiról és pártja nehézkes helyzetéről.
„Azért választottuk a társelnöki rendszert, mert fontosnak tartjuk a demokráciát és a kiépített együttműködést. Ezt a megoldást a német szociáldemokrata párttól vettük át, melynek segítségével próbáljuk erősíteni a pártunkban az együttműködést és a megegyezést. A társelnöki rendszer azt mutatja, hogy a politikai irányvonal kialakítása egy közös folyamat, és mindkét társelnöknek közös megegyezésre kell jutnia arról, hogy milyen politikai időszakot képviselünk. Azt szeretnénk elérni, hogy pártunk demokratikus benyomást keltsen, és mindenki számítson véleményével és ötleteivel a döntéshozatalnál” – mondta a Blikk Talk! című műsorban Kunhalmi Ágnes.
A beszélgetésből kiderült, hogy a politikus gyerekként a színészi pálya izgatta a fantáziáját, aztán később mégis Szegedre ment tanulni újságírónak, majd az ELTE-n szerzett politológia szakon diplomát.
Arra kérdésre, hogy mikor sírt utoljára Kunhalmi elmondta, hogy a 2022-es választás eredmény meglepte, súlyosan érintette nem csak őt de az ellenzéki szavazókat is.
„Ami most igazán fáj – és ez is eléggé siralmas –, hogy most is vannak olyan ellenzéki pártvezetők, akik először az ellenzéket szeretnék leváltani, nem Orbánt. Próbálok hatni rájuk, hogy kapaszkodjunk össze ebben az autoriter rendszerben, mert egy dolgot még nem próbáltunk ki: hogy ne csak egy-egy országgyűlési választásra, hanem két országgyűlési választás között is építkezzünk, működjünk együtt ellenzékként, ne pedig egymást próbáljuk legyőzni. De csak az önös érdeküket nézik, ezért sokszor visszapattanok.”
– mondta a politikus.
Kunhalmi a közös indulás kapcsán kifejette, hogy az álláspontja az, hogy véget kell vetni annak, hogy a választók többségének akaratára támaszkodva próbálják meggyőzni a többi ellenzéki pártot. Ehelyett, közösen kellene kidolgozni egy olyan politikai konstrukciót, amellyel legyőzhetnék Orbánt. Meggyőződése, hogy Orbánt le lehet győzni, ha megfogadják az MSZP tanácsait és együttműködnek velük.
Mint mondja ebben az autoriter rendszerben nem lehet versenyezni, az együttműködés létfontosságú. Az emberek számos változást várnak el, amit sajnos még mindig nem sikerült megvalósítani. Az emberek várják a változást, mert:
„amikor megállítanak, azt mondják nekem, a második gyerekem is elmegy külföldre, vagy mert látják, hogy esély sincs rá, hogy a nemzeti költségvetésből emeljék a pedagógusok bérét, s mert már nem mernek véleményt nyilvánítani egy közösségi oldalon, mert félnek, hogy retorzió éri őket a munkahelyükön.”
Hogy az emberek miért szavaznak a Fideszre a politikus úgy reagált, hogy:
„Függőségi viszonyok milliói alakultak ki. Minél kisebb településen él valaki, annál kiszolgáltatottabb az állampárti rendszernek. A Fidesz módszeresen maga alá gyűrte a közigazgatást, a független intézményeket és államosította a közoktatást is.”
Arra a kérdésre, hogy miért lett az MSZP törpe párt és miért jutott el ilyen szintre, ha nála van a működő recept Kunhalmi azt válaszolta, hogy az MSZP követett el hibákat. Mint mondta:
„Amikor a társadalomra felülről akartunk ráerőltetni reformokat még kormányon, ezzel szembe fordítottunk magunkkal nagyon sok szavazót. Például a 13. havi nyugdíj elvétele helyett talán a honvédelemtől kellett volna elvonni pénzt. Ráadásul Orbán 12 évig nem adta vissza ezt a juttatást a nyugdíjasoknak. De a hibáink ellenére az MSZP mindig demokratikus párt volt, jólétet épített, mostanra pedig talán már megfizette az árát annak is, amit el sem követett. Ilyen politikai viszonyok mellett érdemes újra az MSZP-re szavaznia sokaknak.”
(Fotó: Kunhalmi Ágnes Facebook oldala)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója