Magyarország

Mikor újítják fel a kisföldalattit?

Published

on

A kisföldalatti felújítása is a Budapest-ellenes játszma részévé vált. Pedig már Tarlós is belengette annak idején, hogy leállítja a vonalat, mert nem biztonságos a közlekedés.

Az M1 földalatti vonalat rendszeresen vizsgálják, hogy biztonságos legyen a közlekedés. A kocsik az eredeti élettartamukon és futásteljesítményükön rég túl vannak. A földalatti vonalán szolgálatot teljesítő 23 kocsi már 50 éves, és túl van az eredetileg tervezett élettartamon és futásteljesítményen.  Egy apró hiba is súlyos balesetet okozhat a napi 40 ezer utas számára – írta meg a Népszava.

A kisföldalatti vonalának felújítása, meghosszabbítása, illetve a kocsik cseréje már az előző, 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklus tervei között is szerepelt, de nem jutott rá forrás. 2021 végén az akkori Innovációs és Technológiai Minisztériumtól mindenesetre mintegy kétmilliárd forintot kapott a projekt előkészítésére a BKV. Létre is hoztak egy bizottságot az új szerelvények tervezésére, a közbeszerzés előkészítésére. A BKV Népszavának küldött válasza szerint ennek a munkának az eredményeként rendelkezésre áll az új jármű elvi előzetes típusengedélye. Elkészült a tenderdokumentáció is, de fedezethiány miatt a közbeszerzést már nem írták ki – írja a Népszava.

A kormány Rákosrendezőre tervezi mini-Dubajnak nevezett városközpont építését, amelyre 300-400 milliárd forintot költenének és ennek a kapcsán  került újra elő a földalatti ügye. A Fővárosi Közgyűlés határozatában kérte, hogy a projekt támogatása mellett a Millenniumi Földalatti Vasút felújítására és meghosszabbítására, valamint a szerelvények cseréjére is biztosítson forrásokat az állam. Azonban a BKV-t és az Építési és Közlekedési Minisztériumot hiába is kérdezi arról, hogy megkezdődtek-e az egyeztetések.

Pedig a földalatti felújítása egyre sürgetőbb. Lassan 30 éve, hogy felújították az alagutat. Szigeteltek, megduplázták a tartóoszlopok számát, lecserélték az állomások burkolatát, a pályán betonlemez váltotta a zúzott követ. A járművek karosszériáját 1999-2002 között javították, ami az eredeti állapot visszaállítását jelentette, újabb erősítés nem történt – írja a Népszava.

(Kiemelt képünkön részlet a múltidéző kiállítási tárgyakból. Forrás: bkv.hu)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version